Szerződést bontott sztárlabdarúgójával, Neymarral a szaúdi bajnokságban szereplő al-Hilal, ezzel megnyílt a lehetőség a támadó számára, hogy visszatérjen a brazil bajnokságba, ahol korábbi klubjában, a Santosban fog játszani.
Szerződést bontott Neymar és az al-Hilal
Az együttműködést közös megegyezéssel zárták le a felek, a fejleményről X oldalán számolt be kedden az éllovas rijádi klub.
A február 5-én 33 éves Neymar, aki korábban játszott a Santos után az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain csapatában, 2023 augusztusában érkezett 90 millió euró körüli összegért az al-Hilalhoz, melynél sajtóhírek szerint idényenként több mint 100 millió eurónak megfelelő összeg járt neki. A 79 találattal a brazil válogatott legeredményes gólszerzője azonban nagyon keveset játszott – összesen hét mérkőzésen lépett pályára –, mivel két hónappal az érkezése után térdszalagszakadást szenvedett. Egy év kihagyás után októberben tért vissza, de fizikális problémák miatt továbbra is alig tudott csapata segítségére lenni.
A brazil sajtó már korábban arról írt, hogy Neymar a Santoshoz szeretne visszatérni, Marcelo Teixeira, a brazil klub igazgatója pedig kedden saját közösségi oldalán jelentette be a hírt.
„Eljött az idő a visszatérésre Neymar. Ideje, hogy visszatérj az embereidhez, az otthonunkba, a szívünk klubjába” – írta Teixeira, majd hozzátette, a Santos tárt karokkal várja Neymart, aki hat trófeát nyert az együttessel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.