Három szembetűnő dolgot lehet felfedezni a Peter Weiss és Milan Ftáčnik által frissen alakított Szociáldemokrata Alternatíva (SDA) listáján: több párt emberei is itt találtak helyet maguknak, feltűnően sok a jogász és több polgármester kapott befutó helyet a listán. Már ha eléri az öt százalékot a párt.
SDA – A baloldali gyűjtőlista
Peter Weiss, Milan Ftáčnik, Jozef Stank és Ladislav Orosz az anyapártból, vagyis a Demokratikus Baloldal Pártjából (SDĽ) érkezett, hozzájuk csapódott Zdenko Trebuľa a Polgári Egyetértés Pártjából (SOP), a szintén az SOP listáján függetlenként parlamentbe jutó, majd a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) frakciójában kikötő Peter Kresák, valamint két szociáldemokrata (SDSS), a volt elnök Ľudomír Šľahor és a kassai polgármester, Pavol Mutafov. De menjünk
A lista élén álló Weisst nem kell bemutatni, ő már vezette az SDĽ-t is, a közelmúltig ennek a pártnak parlamenti frakciójába tartozott, manapság a törvényhozásban függetlenként tengeti mindennapjait. Hasonló utat járt be a második helyezett pártelnök Ftáčnik is azzal a kis bonyodalommal, hogy neki az oktatási miniszteri tárcáról is le kellett mondania. A legújabb szlovákiai listadivat szerint az első ötben kötelező egy hölgynek lennie, az SDA-nál a harmadik hely jutott Erika Kvapilová alelnöknek, s egyben ő az első nagy ismeretlen is. Kvapilová tudományos munkatárs, az Európa Tanács Fórum a gyerekekért és családokért szervezetének elnöke. Negyedik és egyben az első jogász – van az első tízben belőlük négy – Zdenko Trebuľa, aki Rudolf Schuster utódjaként Kassa főpolgármestere. A cégjegyzék szerint egyetlen vállalkozásban érdekelt, abban viszont közösen azzal a Pavol Paška kassai vállalkozóval, aki a Robert Fico vezette Smer listáján az igen előkelő hatodik helyen található. Nem párttagként ötödik Jozef Stank védelmi miniszter, volt prágai nagykövet, hatodik a második számú jogász és nő, Darina Kapraľová, aki a lista szerint jogász-menedzser, de a cégjegyzékben nem szerepel a neve.
Érdekes módon az alkotmánymódosítás két atyja is az SDA listáján próbál szerencsét. Ladislav Orosz docens a hetedik, de csak a harmadik jogász, nála is hátrább van, csak a kilencedik a másik alkotmányfogalmazó, Peter Kresák, aki függetlenként indul Weisséknél. A két jogász közé ékelődött egy másik független, a 25 éves Ivan Štefunko politológus, az ifjú SDA vezetője, aki korábban a harmadik szektorban tevékenykedett. Tizenegyedik a pöstyéni-svájci Ľudomír Šlahor volt SDSS-elnök, az Eximbank igazgatója, aki miatt annak idején a szocdemeknél hatalmas purparlé tört ki. Tizenkettedik František Kardoš, Rozsnyó polgármestere, aki szintén az SDĽ kebeléről távozott. A 17. és a 18. helyezett is polgármester: az előbbi Vincent Timko Popročban (ő a biztonság kedvéért jogász is), az utóbbi Ján Kišš Stará Turában, míg 34. a már említett volt szocdem alelnök, Kassa II. polgármestere, Pavol Mutafov.
A párt legidősebb jelöltje a maga 61 évével Jozef Stank. A legfiatalabb a 22 éves Martin Čierny diák, ő a 72. a listán, amelyen több dél-szlovákiait is találunk. És még egy érdekesség: a 96. helyezett, 30 éves Daniel Šmihula titulusa MUDr. és Mgr., míg foglalkozása jogász. Vagy sűrű volt az első harminc év, vagy jogászbetegségben szenved a párt.
A jelöltek kommunista múltját fölösleges vizsgálni, hiszen nagy részük az SDĽ-ből, vagyis a kommunista utódpártból érkezett, ám dicséretükre legyen mondva, az ŠtB-listát tartalmazó internetes oldal nem szolgált információval a névsor első harminc jelöltjéről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.