Rőzseláng helyett

Naponta látni őket. Kétkerekű kertészkocsikon, kimustrált gyerekkocsin, talicskán vagy csak úgy, maguk után húzva a több méter hosszú, a fűrésztelepről valamilyen úton-módon megszerzett széldeszkákat, naponta többször megjárják a távot a „tábor” és a városszéli fűrésztelep között.

A lakóhelyük eredetileg száz ember alatti befogadóképességűnek volt tervezve és építve, ma a becslések szerint három- vagy négyszáz ember lakik az ideiglenes és átmenetinek tartott lakhelyen. Deszkákból toldozott, bádoglemezzel fedett, tákolt, tűzveszélyes és egyáltalán nem megfelelő, lakásnak távolról sem mondható kalyibákban. Füstszag és bűz, kosz és szemét, kóbor kutyák és tengernyi gyerek. Segélyosztás napján messzire hallatszó zene, napirenden kijáró rendőrautó. Hová megy ez a tábor? Mi lesz ezekkel az emberekkel? Miért akarnak így élni? Ezt érdemlik, ezt választották vagy ez jutott? Menthetetlenek? Ha igen, miért? Ha nem, akkor meddig terjeszkedhet még a telep?

Kilométernyire tőle ipari park helye alakulgatott. Sok reménnyel, bizodalommal tervezgették oda a termelést,

a külföldi beruházókat. Akik majd befektetnek. Mára már igaz a hír, nem lesz itt megint semmi. Marad a látvány nekünk. Ahogy mennek libasorban az emberek, és rőzse helyett mentik haza a széldeszkát. Mert fűteni kell a kalyibákban, mindenféle rissz-rossz tákolt kályhákkal. Meg főzni. Mert éhes szájból nincs hiány. Csak ki fogja megtermelni a segélyre valót? Papíron csökkenő munkanélküliségről olvashat bárki kedvére való mennyiségű hírt. A másik oldalra, a rőzsehordókra ki figyel oda? Meg arra, hogy a járási kórházban a születendő gyermekek aránya milyen? Hogy kik és miért állnak sorba a postahivatalokban minden hó 18-ától 26-áig? Hogy kik feszítenek a városka főutcáján elegánsan és kétujjnyi vastag aranylánccal a nyakban a legjobb kávéházakban, miután befáradtak a rokkantsági nyugdíjukért, amit el lehet intézni, mert mindig van olyan ismerős, aki tudja, hol kell kenni a kiskaput. Meddig korrumpálódhat még egy rendszer és ki fizet a végén? Van-e válasz? Vagy jobb a kérdést fel sem tenni. Látképben pedig tábor, luxusautók, széldeszkát húzó szerencsétlenek, az ipari park képzelt helye, a füstbe ment remények.

Miközben állítólag már Európa kapujában vagyunk. Ez most a főbejárat vagy valamelyik cselédbejáró?