Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

Szoboszlai Dominik

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.

„Gyerekkoromban az volt a célom, hogy én is a pályán hallgathassam a BL-himnuszt, aztán az, hogy gólt szerezzek. Aztán válogatott akartam lenni, majd csapatkapitány. Mindegyiket elértem, most a bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját akarom megnyerni a Liverpoollal. Szóval nagy céljaim vannak, de mindig olyanokat tűzök ki magam elé, amelyek reálisak” – nyilatkozta a labdarúgással foglalkozó, egyesült államokbeli Men in Blazers médiavállalatnak adott YouTube-interjúban a 23 éves középpályás. 

Arról is kérdezték a Liverpool 8-asát, hogy milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának. Erre Szoboszlai elmondta, hogy a pályán kívüli dolgok a legnehezebbek, amikor fiatalon el kell hagyni a családot és egy másik országban nyelvismeret nélkül élni. 

„És persze ott vannak az edzések, hiszen nem te vagy az egyetlen, aki a Liverpool játékosa akar lenni. Lépésről lépésre kell haladni, fel kell kerülni az első csapatba, utána elmenni egy másik bajnokságba, és ha minden jól megy, akkor jöhet a Liverpool” – fogalmazott a válogatott csapatkapitánya, aki a Pool szezonbeli első tíz meccséből nyolcszor kezdő volt. 

Hozzátette, természetesen az út még akkor sem ér véget, amikor valaki Liverpoolba érkezik, hiszen hétről hétre bizonyítani kell, meg kell küzdeni a csapatba kerülésért. 

A Liverpool a Jürgen Kloppot nyáron váltó Arne Slot irányításával a Premier League-ben eddigi hét mérkőzéséből hatot megnyert, így a címvédő Manchester City előtt vezeti a tabellát, míg a Bajnokok Ligája alapszakaszában két találkozót követően százszázalékos, Szoboszlai idénybeli eddigi egyetlen gólját az AC Milan otthonában szerezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?