Dupla dinamit – két sztárcsapat is mélyrepülésben

A Liverpool félelmetes szezonkezdetet produkált, az első 28 tétmérkőzéséből mindössze egyet veszített el (még szeptemberben otthon kapott ki a Nottinghamtől), az újjászervezett Bajnokok Ligája alapszakaszát megnyerte, a Premier League-ben pedig komoly előnyt harcolt ki magának.

Az első probléma február 9-én merült fel, amikor a csapat kipottyant az FA-kupából, ráadásul a másodosztály kiesőjelöltje, a Plymouth ellenében. De ezt ismét egy hétmeccses veretlenségi széria követte, benne egy Manchester City elleni idegenbeli 2–0-val, illetve egy párizsi BL-sikerrel. Aztán amikor a legfontosabb következett volna, összeomlott a csapat.

Előbb múlt kedden, az Anfield Roadon kapott ki 1–0-ra a Paris Saint-Germaintől, és végül tizenegyesekkel kiesett. Slot nagyon morcos volt, és a BL-rendszert kárhoztatta: „Csalódott vagyok a kiesés miatt. Most érdemes átgondolni, hogy mennyit ér az első helyen végezni az alapszakaszban, ha a következő körben a Paris Saint-Germainnel találkozhatsz. Persze az is igaz, ha meg akarod nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor a PSG-t is le kell győznöd. És ez az, amit mi nem tettünk meg.”

Egy esély elszállt, de vasárnap jött a második, az angol Ligakupa döntője, amelyben ismét csődöt mondott a Pool, és 2–1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől.

Reménytelen döntő

Hogy mi romlott el a Wembley-ben? Minden. A Newcastle sokkal motiváltabban és veszélyesebben futballozott, és a 45. percben Keiran Trippier szögletét követően Dan Burn fejesével vezetést szerzett, majd az 51. percben Alexander Isak megduplázta az előnyt. A Liverpool semmire sem ment, egyedül a csereként beállt Federico Chiesában volt fantázia, ő a ráadásban szépített is, de ennyire futotta. A Newcastle ötvenhat év után (!) nyert végre trófeát – 1969-ben az Újpesti Dózsát verte a Vásárvárosok Kupája fináléjában.

A The Athletic a tudósításában azt írta, mire Arne Slot felvezette összetört játékosait a lépcsőn, hogy átvegyék a második helyezettnek járó érmeket, a Wembley-stadion azon része, hol a liverpooli drukkerek voltak, félig már kiürült. A csalódottság óriási volt, hiszen az szurkolók a klub egyik legrosszabb teljesítményét élték át egy nagy döntőben.

Mert a Liverpool nem csupán kikapott a Newcastle-től, de tette ezt teljesen reménytelen játékkal. Persze, minden nézőpont kérdése: a csapat kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig tizenkét pont előnnyel vezet az Arsenal előtt, és ez az eredmény önmagában becsülendővé tenné Slot nyitószezonját. Azonban a vasárnapi összeomlást nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni.

Beszédes statisztika

A sajtó szerint fizikai és szellemi fáradtság lett úrrá a liverpooliakon. Persze, a PSG elleni hosszabbítás energiavámpírként dolgozott, nem beszélve arról a pszichológiai hatásról, amely a szívszorító BL-kieséssel járt. Ugyan a szakember csütörtökön pihenőt adott játékosainak a vasárnapi döntőre készülve, abban a reményben, hogy ez némi frissességet jelent majd, de a sztárok laposak és passzívak voltak a Newcastle ellen. A kulcsfontosságú presszing sem ment, de az ellenfél simán átjátszotta őket.

A statisztika beszédes: a Liverpool a párharcok összességének mindössze 43 százalékát nyerte meg, a légi párharcoknak pedig mindössze a 32 százalékát. Az atomerős középpályán a minden bizonnyal túlhajszolt Ryan Gravenberch hét párharcból mindössze hármat nyert meg, de Alexis Mac Allister (hétből kettő) és Szoboszlai Dominik (nyolcból három) sem volt jobb nála.

Ugyan a labdát sikerült 66 százalékban birtokolni, de a rossz döntések sorozata miatt ez nem jelentett pluszelőnyt. Olyannyira, hogy a szünet előtt mindössze két labdaérintésük volt a Newcastle tizenhatosán belül, és egyáltalán nem veszélyeztették Nick Pope kapuját.

Hiába játszott eddig csúcsformában Mohamed Szalah (43 meccsen 32 gólt és 22 gólpasszt jegyzett), ezúttal béklyók voltak a lábain, mindössze 23 érintése volt, és se helyzetig, se kapura lövésig nem jutott el. Ilyenre az eddig 392 liverpooli tétmérkőzése közül mindössze harmadszor volt példa…

Hogy mi lehet a folytatásban? Nos, Arne Slot minden bizonnyal levonja majd a tanulságokat, csak hát kicsit későn. Egy hosszabb szezonban most lehetne azon morfondíroznia, hogy többet pihenteti kulcsembereit, például Szoboszlait is, vagy több lehetőséget ad a perememberek közül a fiatal Harvey Elliottnak vagy a rutinos Wataru Endónak és Chiesának. Kilenc meccsel a szezon vége előtt viszont már ezzel sem nagyon kell játszani.

Megrendülő bizalom Torinóban?

Amíg Liverpoolban legalább egy angol bajnoki címmel vigasztalód(hat)nak a drukkerek, addig Torinóban teljes a káosz. Pedig a szezon elején még azt írtuk, az elmúlt évek lagymatag játéka és erőteljes visszaesése után abban bíznak, hogy megszabadulva Massimiliano Allegritől és megszerezve Olaszország legkeresettebb edzőjét, Thiago Mottát, végre ismét megindulnak felfelé.

A brazil születésű, később olasz válogatott játékossá váló szakember tavaly óriási meglepetésre a BL-selejtezőig vezette a Bolognát, a látványos építkezése felkeltette a reményt, hogy a Bianconeri esetleg ismét nagycsapattá válik. A Football Italia akkor azt írta, Motta taktikailag élen jár a világ futballjában, és egy Juventus-forradalommal akár azt is elérheti, hogy átveszi az uralmat a Serie A-ban.

A forradalom azonban maximum a totózókban és a fogadóirodákban tetőzött, ennyi döntetlent ugyanis egyetlen csapat sem játszott a Serie A-ban, mint a Juventus. 29-ből 13-szor nyert, 13-szor ikszelt, és hiába kapott ki mindössze háromszor, ha ezzel a rengeteg pontvesztéssel jelenleg csak az ötödik helyet foglalja el.

Mottában pedig az elmúlt egy hónapban megrendült a bizalom. Először azért, mert sikerült a nem túl acélos PSV ellen kipottyanni a Bajnokok Ligájából (a hazai 2–1-es győzelmet egy idegenbeli, hosszabbításos 3–1-es vereség követte), majd egy héttel később az Empoli tizenegyesekkel kiverte a Coppa Italia negyeddöntőjéből.

„Szégyellem magam, kínos volt” – nyilatkozta Motta.

Röpködnek a nevek

Egy hete hazai pályán egy súlyos 0–4-be futott bele az Atalanta ellen (legutóbb 1967 októberében kapott ki hazai pályán négy góllal a bajnokságban a városi rivális Torinótól), ezt követően már a sajtó is arról írt, hogy inog Motta kispadja. Olyannyira, hogy a horvát Dnevnik egyenesen azt írta, a súlyos fiaskó után Cristiano Giuntoli sportigazgató felvette a kapcsolatot Igor Tudorral, aki készen áll arra, hogy azonnal átvegye az irányítást.

Ennek némileg ellentmond, hogy a vasárnapi, Fiorentinától elszenvedett újabb csapás, a 3–0-s vereség után éppen Giuntoli erősítette meg tisztségében Mottát, mondván, ezekben kell igazán egységesnek maradni.

„Nagyon csalódottak vagyunk, két olyan meccset játszottunk, amelyek elfogadhatatlanok. Az elmúlt években is voltak csúcsok és mélypontok, de még soha nem játszottunk így kétszer egymás után. 

Nagyon kényes a helyzet, megpróbáljuk megoldani a problémákat és közösen akarunk kilábalni belőlük.”

Ugyanakkor Sandro Sabatini újságíró válságról írt, szerinte ez nem egy épülő, hanem egy romboló csapat. „Itt nem a játékosok nem követik az edzőt, hanem az edző az, aki nem követi a játékosokat. Itt nem a játékosok játszanak az edző ellen, hanem az edző az, aki a játékosokkal szemben áll” – írta, hozzátéve, szerinte Motta elveszítette az öltözőt. Az pedig, hogy Tudor mellett Roberto Mancini, Gian Piero Gasperini és Stefano Pioli nevét is hallani, nem véletlen.