Izrael kiterjesztette a szárazföldi hadműveleteket Libanon délnyugati részére

Izrael kiterjesztette a szárazföldi hadműveleteket Libanon délnyugati részére

Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a „korlátozott szárazföldi hadműveletet” a negyedik hadosztály térségbe vezénylésével – közölte az izraeli hadsereg (IDF) kedden.

A Libanonban bevetett negyedik, 146-os hadosztály, mely részben tartalékosokból áll, megkezdte működését „a Hezbollah terrorista célpontjai és infrastruktúrái ellen” – áll az IDF közleményében. 

Az IDF libanoni szárazföldi hadjárata egyelőre nem terjed ki az ország belső területeire, hanem a határkerítés közelében fekvő azon további falvakban tevékenykednek, ahol korábban még nem volt jelen a hadsereg. 

Előzőleg hétfőn újabb nyugat-galileai településeket nyilvánítottak Izraelben zárt katonai területté. Ezek közé tartozik Ros Hanikra, Izrael legészakibb falva a földközi tenger partján, s a szomszédos Slomi falu, Hanita és Adamit kibuc, valmint Arab al-Aramsa falu. Ezekre a helyekre civilek nem léphetnek be. 

Daniel Hagari, az IDF szóvivője azt mondta, hogy a szárazföldi hadművelet jelenleg az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet határhoz közeli falvakban található erődítményeire összpontosít. 

Ezek fenyegetést jelentenek az Izrael északi részén található településekre, s a hadjárat célja az ezekből a településekből evakuált izraeliek visszajuttatása otthonaikba. Az IDF közölte, hogy a szárazföldi hadműveletet légi és tüzérségi csapásokkal kísérték. 

Jelenleg négy hadosztály harcol Dél-Libanonban, a 98. – amely ejtőernyős és kommandós egységekből áll, a 36. hadosztály, amely elit szárazföldi csapatokat egyesít, és a 188. mely a hadműveletek második napján csatlakozott hozzá. Hétfőn négyre nőtt a 91. hadosztállyal a számuk. Eddig összesen 11 dandárt vetettek be ezen a fronton, melyek közül hat tartalékosokból áll. 

Az IDF bejelentette, hogy megöltek húsz palesztin terroristát Dzsabalija menekülttábor közelében, a Gázai övezet északi részén. Az elmúlt 24 órában a Gázai övezet több mint 70 célpontját támadták a levegőből, és felszámoltak többek közt egy fegyverekkel teli raktárat. 

Az IDF közlése szerint az utóbbi napokban végeztek három, a tavaly október 7-i mészárlásban részt vevő terroristával is. Szeptember 30-án Muhammad Rafaival, aki Kfar Gaza és Nahal Oz kibucban volt részese az öldöklésnek, valamint az Izrael területének megtámadásában szintén szerepet vállaló Muhammad Zenont és Basszel Aharst is megölték a harcokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?