Rocco és igényei

Pár hete még azt sem tudtuk, hogy létezik egy Rocco Buttiglione nevezetű fazon, a múlt héten pedig már azon kaptuk magunkat, hogy a hét végéig egész Európa róla szólt. Miatta nem szavaztak az új Európai Bizottságról az Európai Parlamentben. Pontosabban azok miatt, akik nem voltak hajlandóak visszavonni jelölését az igazságügyi és belügyi biztosi posztra, és azok miatt, akik nem szavazták volna meg személye miatt Barroso csapatát. De leginkább ő maga tehetett arról, hogy egész Európa róla beszélt, hiszen még a sajátjai is nyomást gyakoroltak rá, hogy menjen, de ő nem. Aztán mégis igen.

„Lehet, hogy Olaszországban nem vagyok senki, de Európában valaki leszek” – nyilatkozta korábban egy brit hetilapnak. És tényleg. Ő lett az intolerancia és a patriarchális őskonzervativizmus újkori jelképe, a nézeteivel a sötét középkort idéző szlovák belügyminiszter bálványa. Emlékeztetőül: a jelölt EP-bizottsági meghallgatásán azt találta mondani, hogy a homoszexualitás betegség, a nők dolga pedig az, hogy gyerekeket szüljenek. Tőlem Rocco olyan távol áll, mint a bérfejtők kézikönyve, és vagyunk ezzel még így páran, kivételek a bérfejtők, mert azokhoz legalább a könyv közel áll. De így is tiszteletben tartom nézeteit, ám az mégis vérlázító, ha az antidiszkriminációért felelős biztosnak kinézett valaki hangoztatja a diszkrimináció alaptételeit.

Mondott Buttiglione mást is. Egy olasz lapnak például azt, hogy „legalább néhány napra arra kényszeríteném Európát, hogy a hitről beszéljen.” És megtette. A kérdés csak az, hogy a hívők és az ingadozók hasznára vált-e az a vita, amelyet a biztosjelölt generált. A mindennapi életre gyakorolt hatását mindinkább elveszítő katolicizmusnak vajon ilyen reklám kell-e? A helyes válasz valószínűleg a nem, de hát a reklámipar fejlődésével és a modern technika programszerű alkalmazásával a huszadik század felétől a haladó reklámirodák nyertek teret, a vatikáni PR veszített hatékonyságából, például a modern elvetésének okán.

Buttiglionét az európai baloldal a pápa enklávéjának tartja. Ebben a feltételezésben bizonyosan némi túlzás is van, hiszen senki sem lehet olyan naiv, hogy azt hiszi, a pápa egy biztossal próbálja meg bevenni a világi Európát. Az azonban tény, Buttiglione tüntetett a pápával való kapcsolatával, a pápa meg a biztosjelölthöz fűződő jó viszonyával. Az egész Buttiglione-sztori vége az lett, amit senki sem akart: mindenki mindenkire neheztel. Ha egy kicsit korábban lép le, a szellem is a palackban maradt volna.

Mennyivel flottabbul működhetnének a dolgok, ha megpróbálnánk teljesen leválasztani a vallásról az államot és fordítva.

Vagyis mindenki azzal foglalkozna, ami a dolga. A kormányok kormányoznának, az egyház meg reményt adna.