Rendszerváltozás Kelet-Európában

A közepes és rövidebb hatótávolságú (500–5000 km) szovjet és amerikai nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló szerződés egy több évtizedes nukleáris leszerelési folyamat fontos részállomása volt. A rakétarendszerek korlátozásának kedvező nemzetközi hátterét a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által 1963-ban Moszkvában aláírt részleges atomcsend egyezmény (PTBT) teremtette meg. A PTBT „korlátlan ideig” tiltotta a kísérleti atomrobbantást az atmoszférában, víz alatt és a világűrben, de nem tiltotta a földalatti robbantásokat, az akkori atomhatalmak közül nem írta alá Franciaország és Kína sem. Hirosima és Nagaszaki és a kísérleti jellegű atomrobbantások megkezdése után az egyezmény mégis új korszakot nyitott az 1968-as atomsorompó egyezménnyel együtt (NPT), amelyet 1970-re mind az öt atomhatalom aláírt. A teljes körű atomcsend egyezményt (CTBT), mely megtilt minden kísérleti nukleáris robbantást, 1996-ban kötötték meg.

1972. május 26-án Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár aláírta a SALT-I megállapodást, amely tartalmazta a rakétaelhárító védelmi rakétarendszerek korlátozásáról szóló, végleges lejárati határidőhöz nem kötött ABM szerződést és a hadászati támadó rakéta-fegyverrendszerek korlátozásáról, szá?muk öt évre való befagyasztásáról szóló ideiglenes egyezményt. A felek kötelezték magukat, hogy mű?holdakkal ellenőrzik a megállapodások betartását, s nem alkalmaznak álcázási módszereket. Az 1972 októberében életbe lépett egyezmény ki nem mondott célja az volt, hogy egyik nagyhatalom se legyen képes megelőzni a másik atomcsapását.

Hétévi előkészület után Jimmy Carter amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev 1979. június 18-án aláírta a hadászati támadó fegyverrendszerek mennyi?ségi és minőségi korlátozásáról szóló szerződést (SALT-II), mely nagy mértékben fékezte a fegyverkezési versenyt. A SALT-II nem érintette az ABM-szerződés-t, mint az 1987 decemberében Reagan és Gorbacsov által aláírt, 1988 májusában szentesített INF-egyezmény sem.

A szovjet–amerikai rakétakorlátozás új tárgyalási sza?kasza kezdődött 1982. június 29-én Genfben. A START megbeszélések a hadászati fegyverrendszerek korlátozásának és csökkentésének harmadik szakaszát indították útnak, s a tényleges csökkentésekre irányultak. Az első START-megállapodást 1991. július 31-én írta alá Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök. Az USA kötelezte magát, hogy a nukleáris robbanófejeinek számát 12 100-ról 9000-re, a Szovjetunió arra, hogy 11 300-ról 7000-re apasztja. 1992. május 23-án a volt Szovjetunió négy, atomfegyverrel rendelkező utódállama (O?rosz?or?szág, Kazahsztán, Ukrajna, Fehéroroszország) és az USA jegyzőkönyvet írt alá a START megerősítéséről.

A START-II-t 1993. január 3-án írta alá George Bush és Borisz Jelcin. A két nagyhatalom vállalta, hogy 2007 végéig nukleáris arzenálját 3000–3500 robbanótöltetre csökkenti.

2001 decemberében George W. Bush azzal érvelve, hogy az ABM felett eljárt az idő, felmondta a rakétavédelmi rendszereket korlátozó, 1972-es szovjet–ame?ri?kai szerződést, ami Oroszországnak lehetővé tette a több robbanófejes nehéz és közepes interkontinentális ballisztikus rakéták megtartását. A feszültség feloldására George Bush és Vlagyimir Putyin 2002. május 24-én újabb megállapodást írt alá, a A START-III-at. E szerint 2012. december 31-ig mindkét atomhatalom 1700–2200 robbanófejre – az addigi arzenál közel harmadára – csökkenti, s erre a szintre korlátozza atom-robbanófejeinek számát.