Régi-új jövő?

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke most nyilván nagyon elégedett. Persze korántsem azért, mert a magyarországi választásokon kiderült: már a jövő sem a régi! Amennyiben a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, néhány elbitangolt kisgazda és kereszténydemokrata választási konglomerátuma ellenzékbe szorult. Népszerűségre folyamatosan kiéhezett hősünk azért lehet elégedett, mert budapesti forradalmi jelenését követően, hosszú, tartalmas csendek után, íme, a nevét ragozza megint a sajtó. Kell-e ennél kielégítőbb helyzet egy hazája parlamentjében évek óta önkéntes szellemi száműzetésben kornyadozó politikus számára. Arról van szó konkrétan, hogy Duray a szlovák parlamentben hivatalosan még egyetlen egyszer sem nyitotta ki a száját. Egy budapesti utcán felállított jelképes hordón, a testvéri kormány mellett demonstráló, nemzetileg kellőképpen feltunningolt tömegek előtt persze hatékonyabb dolog szónokolni, mint idehaza kormánypárti politikusként rágni a gittet a keményfejű, militáns ellenzék truccára... Más kérdés, hogy Duray nem öntötte-e ki a fürdővízzel együtt a gyereket...? Merthogy, amit állítólagos „magánemberként” lenyúlt magának a magyarországi vámon, azt az MKP frontembereként, pártjával együtt kamatostól megfizetheti majd a „felvidéki” réven. Lásd az MKP népszerűségének csökkenő tendenciáját a legfrissebb hazai közvélemény-kutatások tükrében! Továbbá azt, megint mennyire megeredt a nyelve az ügyeletes acsarkodónak, Anna Malíkovának. Aki a Duray-típusú népvezérek nélkül csak egy házsártos kofa lehetne valamely Isten háta mögötti ócska piacon... Ha egy párt hibát követ el, az a párt problémája. Ám ha a hiba következményeként a párt kárt okozhat választóinak, akkor annak egyetlen vezetője sem vághat gőgős grimaszt, mintha mi sem történt volna. Hatványozottan vonatkozik ez a hiba elkövetőjére, még ha mégannyira is igyekszik megetetni a közvéleménnyel, hogy magánemberként forgolódott, meglehetősen óvatlanul ama porcelánboltban... Ez, mármint a magánemberi maszk mögé rejtőzés, ugyanolyan címeres csacsiság avagy groteszk sunnyogás, mintha Bill Clinton annak idején azt állította volna, hogy magánemberként szivaroztatta meg a ledér Mónikát...

ĺgy állunk! Stílusosan szólva, az is megérne egy misét, szabad-e, kell-e egy kisebbségi politikusnak lekommunistáznia hőn szeretett „anyaországa” bármelyik parlamenti pártját, amelyek politikusaival, saját és választói jól felfogott érdekében, folyamatosan együtt kellene működnie. Az efféle retorika – esetleges következményei miatt – nyilvánvalóan önsorsrontó, azon túl, hogy bunkóság is. Mert, ugye, nem jellemző, hogy 1989-ben születtek volna egytől egyig az MKP vezető testületeinek tagjai... De hát elburjánzott a rendszerváltás óta itt egy olyan kór, ami miatt minden párt számára csak a másik kommunistája, ne adj’ isten, cigánya, zsidója büdös! Ez azonban már egy másik szomorú történet...