Reformot? Azt!

A magyar liberálisok a koalíciós szakítás okaként a reformlendület kifulladását jelölték meg. Értékelésük, Gyurcsány Ferenc legújabb elképzeléseit ismerve, nem alaptalan, más kérdés persze, hogy a 2006 nyarától bő másfél évig zajló kormányzati ötletelés milyen területeken eredményezett valódi szerkezeti reformokat. A szociálliberális koalíció sikerrel elhárította az előző négyéves tevékenysége miatt fenyegető pénzügyi krízist, de a kényszerű, s főleg a bevételi oldalt növelő megszorítások a versenyképesség rovására mentek, visszafogva a gazdasági növekedés ütemét.

A világviszonylatban is kiemelkedően magas adóteher a magyar gazdaság stagnálásának legfőbb oka. Az akut pénzügyi válsággal fenyegető helyzetben az adóreform a kormánynak vállalhatatlan kockázatot jelentett, inkább tovább növelte, mint mérsékelte a terheket. A május elejétől kisebbségben kormányzó szocialisták az adóreform költségvetési ellentételezésének politikai ára miatt ódzkodnak radikális lépések megtételétől. Adóreform tehát nem volt, s a kisebbségi kormányzás két (?) évében sem várható.

A kormány az egészségügyi ellátórendszerben és az államilag finanszírozott tudáspiacon szánta el magát szerkezeti átalakításokra. Ezek minden esetben forráskivonással jártak, a racionalizálás igénye mellett megjelent a társadalmi öngondoskodás bevezetésének, kiterjesztésének szempontja is. A pusztán költségvetési érdekeket figyelembe vevő, előzetes hatástanulmányok nélkül végrehajtott leépítés az egészségügyi ellátórendszerben működési zavarokhoz vezetett. A szakmai szervezeteket az egészségügyi kormányzat nem partnerként, hanem ellenfélként kezelte, döntéseit erőből hozta. A vizitdíj és a kórházi napidíj a „reform” szimbólumaivá váltak, a márciusi népszavazáson a szavazókorú népesség több mint kétötöde utasította el az öngondoskodás felülről kikényszerített kiterjesztését. A szabaddemokrata szakminiszterek öröksége, a tb-kassza sokat emlegetett pozitív egyenlege dacára, az orvostársadalom elégedetlensége és a társadalom elutasítása. A konszolidáció első lépéseként a kijelölt szocialista miniszter az orvosi kamarával megállapodott a vizitdíj eltörlésével kieső bevételek pótlásáról, amit a kormányfő a népszavazás estéjén még kategorikusan elutasított.

A kisebbségi szocialista kormány a népszavazási vereség hatására az üzleti alapon működő, többpénztáras modell bevezetésétől is eláll, teszi ezt annak ellenére, hogy a koalíció azt korábban kétszer is megszavazta. Ezzel megelőzheti az ősszel esedékes újabb népszavazási kudarcot, de kétséges, hogy a törvény módosításához kellő számú szavazatot tud biztosítani a parlamentben. Az egészségügy szerkezeti átalakítása tehát továbbra is várat magára, mindenestre az elmúlt másfél év tapasztalatainak tükrében jól látszik, hogy a szakmai szervezetek partneri viszonyulása és előzetes hatásvizsgálatok nélkül az átalakítás nem vihető végbe. Ugyanakkor a lobby – érdekek sikeres kikapcsolására is született példa – a meghatározott gyógyszerek patikán kívüli forgalmazásának elutasítása kezdetben még a Fidesz egyik népszavazási kérdése volt – mára kiderült, hogy a társadalom többsége helyesli a változást, a rendelkezés, noha felmerülhetnek jogos szakmai aggályok, inkább csak a patikusok érdekeit sérti.

Az oktatásügyben, különösen a felsőoktatásban, több a racionálisabb működés irányába ható lépés történt. Az elmúlt években mind szembetűnőbbé vált az aránytalanság a frissdiplomások szakirányú végzettsége és a munkaerő piaci igények között. A mennyiségi elv általános térhódítása, a fejkvóta – rendszer, eközben mindinkább a minőség rovására ment. Az állami finanszírozás és a munkaerő-piaci igények összehangolása örvendetes előrelépés. A márciusi népszavazás a tandíjat ugyan elutasította, de annak átgondolt bevezetése indokolt és kikerülhetetlen. A teljesítményelven elérhető tandíjmentesség és a hallgatói juttatások rászorultsági elven való átalakítása garancia arra, hogy a szociális helyzet nem okozhat versenyhátrányt a tudáspiacon.

Megvalósult a több cikluson átívelő haderőreform. Csendben, botrányok nélkül. Ez eredmény. Elmaradt viszont a közigazgatási rendszer regionális átalakítása, a szubszidiaritás hiánya továbbra is égető probléma a fejlesztési források elosztásánál. Ugyancsak várat magára a nyugdíjrendszer beható reformja, amely tekintve az egyre előnytelenebb korfát a közeljövő kikerülhetetlen feladata. Ennek politikai ára azonban egyik pártnak sem felvállalható.

Gyurcsány Ferenc március óta „bársonyos” átalakításról beszél. Ez azt jelenti, hogy a konvergencia programban meghatározott szűk mozgástéren belül a költségvetési szigor enyhülni fog. A beható reformok késnek legalább két évet. Ez idő alatt Magyarország parkoló pályán fog állni, a legcsekélyebb esély nélkül arra, hogy elmozduljon a fenntartható fejlődés irányába. Ez a leszakadás évtizedekre fogja meghatározni az ország helyzetét. Kolek Zsolt