Quo vadis, kórház?

Az utóbbi időben több írás is megjelent a komáromi kórházban uralkodó állapotokról. Az egyikben Kráľ Katalin igazgatónő arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az alkalmazottak elbocsátására az osztályvezető főorvosok javaslatai alapján került sor. Ez így nem fedi a valóságot, mi ugyanis éppen az igazgatónő által voltunk kényszerítve a szerintünk már nem indokolt létszámcsökkentésre. A komáromi kórházban és bennünk, orvosokban bízó páciensek közül többen megállítanak az utcán azzal a kérdéssel, mi is történik a kórház falai között, illetve hogy minket miért bocsátottak el. Emiatt jutottunk arra az elhatározásra, hogy nyilvánosságra hozzuk állásfoglalásunkat.

Le kell szögezni, hogy az intézmény fokozatos átalakítása már jóval az új vezetőség belépése előtt megkezdődött. Becsületükre legyen mondva, hogy a leépítéshez sokkal nagyobb érzékkel álltak hozzá, figyelembe véve az alkalmazottak sok évtizedes, becsületes munkáját. A transzformáció új, radikális formája Kráľ Katalin igazgatónő belépésével vette kezdetét. Már kinevezése és bemutatkozása is rendhagyónak tekinthető, ami a hatalom arroganciájának tipikus megnyilvánulása. A vezetőségi gyűlésen önmagát mutatta be, a kórház fenntartója, a Nyitra megyei önkormányzat képviselőjének jelenléte nélkül. Majd azonnal berekesztette az ülést, nem adva lehetőséget a hozzászólásokra. Ez a sokkoló bemutatkozás – az előző vezetőség állítólagos kétes gazdasági tevékenységére való utalással megfűszerezve – nem sok jót sejtetett. Következő lépésként az igazgatónő fiatal, „ambiciózus” orvosokat gyűjtött maga köré, amivel lényegében azt sugallta, hogy az idős, tapasztalt orvosok tanácsára és véleményére nem tart igényt. Nem a sértődöttség beszél belőlünk, de egy olyan személy, aki nem ismeri az egészségügy működésének hátterét, csak gazdasági szempontokat vesz figyelembe, az vagy tévesen ítéli meg egy kórház helyzetét, vagy cselekedeteinek mások a mozgatórugói. Az idő ezeket az aggodalmainkat látszik igazolni. A pályázatok feltételei ugyancsak szokatlanok: a belgyógyászati osztályon például elegendő lett volna az első fokú szakvizsga és öt év gyakorlat. Az igazgatónő azt is kijelentette, hogy a főorvosnak nem szükséges szakmailag a legképzettebbnek lennie az osztályán, elég, ha jó menedzser. A kórház főnővéri posztjára kiírt pályázatot olyan személy nyerte el, aki nem teljesítette a pályázati feltételeket, miközben több jelentkező eleget tett a kiírás feltételeinek. Nehezményezzük továbbá, hogy a vezetőségi gyűléseken rendkívül amorális módon az igazgatónő arra szólította fel az osztályvezetőket, hogy keressenek hibákat az alkalmazottak munkájában, ami ürügyül szolgálhatna az azonnali és végkielégítés nélküli elbocsátásra. Állandó jelleggel pszichikai nyomásnak tette ki az osztályvezetőket, és a legkisebb lehetséges hibáért azonnali elbocsátást helyezett kilátásba. Sok alkalmazott nem bírta ezt a lelki nyomást, és önként távozott, mások arra fizettek rá, hogy nem ismerték a munkatörvénykönyvből eredő jogaikat. A legrosszabb az egészben az, hogy az igazgatónő egyáltalán nem kommunikált a főorvosokkal, véleményüket meg sem hallgatta. Úgy érezzük, hogy az eddig meghozott intézkedések veszélyeztetik a betegellátást, és a kórház iránti teljes bizalomvesztéshez vezethetnek.

Szívügyünknek tekintjük a komáromi kórház jövőjét, ezért ezúton is felszólítjuk az illetékeseket, valljanak végre színt. El tudjuk fogadni, hogy bizonyos részlegek magánkézbe kerüljenek – ha ez a cél –, de ez a folyamat áttekinthetően, ellenőrizhető formában történjék. A beteg szempontja legyen az elsődleges, ne pedig egyéni érdekek érvényesüljenek a magánosítás során.

Dr. Belo Bača

Dr. Ivan Drobáň

Dr. Jozef Gaulieder

Dr. Mária Somogyiová