Dolgoznak az illetékesek a gyógyszertári oltást lehetővé tevő jogszabályon

Jön az influenzaszezon – érdemes oltást kérni

A gyógyszerészek képzésére vonatkozó kormányrendelet elfogadására van szükség ahhoz, hogy a gyógyszertárakban is be lehessen adni a védőoltásokat – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a Szlovák Gyógyszerészkamara (SleK), és a szlovák egészségügyi minisztérium munkatársai.

„A rendelet előkészítésén, pontosításán és véglegesítésén dolgozunk, ez a rendelet pontosan meghatározza, milyen anyagi, személyi és technikai feltételek szükségesek a gyógyszertárakban az oltás beadásához” - mondta Ladislav Slobodník, az egészségügyi minisztérium államtitkára.

„A gyógyszerészeknek még nincs hivatalos hatáskörük az oltás beadására. Reméljük, ez minél hamarabb megoldódik, hogy a következő influenzaszezonban már készen álljunk az oltásra” - mondta Ondrej Sukeľ, az SLeK elnöke. A gyógyszerészek minősítési programját a pozsonyi (Bratislava) Comenius Egyetem Gyógyszerészeti Kara (FaF UK) dolgozta ki. „A gyógyszerészeti Kar készen áll arra, hogy a tanulmányi program akkreditálása után megkezdje a gyógyszerészek képzését” - magyarázta Ján Klimas, a kar dékánja.

A gyógyszertári oltás támogatása céljából kedden a pozsonyi Salvator gyógyszertárban beoltották influenza ellen azokat a személyeket, akik támogatták a gyógyszertári oltást lehetővé tevő törvénymódosítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?