Donald Trump emelné az importvámokat

Donald Trump

Donald Trump republikánus elnökjelölt, volt elnök a Bloombergnek adott interjúban azt mondta, hogy jelentősen emelni kívánja az importvámokat, amennyiben novemberben megnyeri az elnökválasztásokat.

Donald Trump rámutatott arra, hogy vissza kívánja hozni az amerikai cégek termelését az Egyesült Államokba. „Csökkentjük azoknak a cégeknek az adóját, amelyek az Egyesült Államokban állítják elő termékeiket” – ígérte, majd hozzáétette: komoly vámokkal védik meg ezeket a cégeket. Úgy vélte, az importvámok növelése eredményeként „cégek ezrei” helyezik át a termelésüket az Egyesült Államokba. 

Donald Trump választási programjában már javasolta egy 10 százalékos importvám bevezetését mindenfajta árura, miközben a Kínából származó behozatalra 60 százalékos, illetve az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra 100 százalékos vám kivetését tervezi. 

Donald Trump elnökségének idején a kormányzat gyakorlatilag kereskedelmi háborút indított azzal, hogy vámot vetett ki 370 milliárd dollár értékű kínai árura, ami óriási veszteséget okozott az amerikai importőröknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?