Profi lavírozó

Nem sokkal a parlamenti választások után, 2012 nyarán az egyik szlovák közvélemény-kutató még történelmi magasságú, 51 százalékos támogatottságot mért a Smernek, mely még a tavaszi parlamenti választások során elért több mint 44 százalékos eredményt is meghaladta. Ehhez képest 2013 tavaszán már minden felmérés komoly veszteséget mutat ki a Smernél, bár még messze ők a legerősebbek, s a tőlük elpártoló szavazók egyáltalán nem kívánnak átállni az ellenzék oldalára. Tehát elindultak a lejtőn lefelé, s már nem 2006-ot írunk, amikor közel 10 százalékos gazdasági növekedés mellett szinte még egy hülye is el tudta volna kormányozni az országot. Mivel nincs miből osztogatni, vagy elkezd a kormány megszorítani, vagy körbenéznek, mivel lehetne még megtartani a szavazókat, esetleg újakat elcsábítani az elvesztettek helyett. Robert Fico két héttel ezelőtti maticás, kisebbségek elleni kirohanását én leginkább ennek a tükrében nézném. A Smer elnökét akár mi, magyarok is túl gyakran leegyszerűsítve figyeljük. Jó–rossz, magyarbarát, vagy bennünket gyűlölő. Biztos vagyok benne, hogy azért tudott ekkora személyes népszerűségre szert tenni, és a pártjával ekkora fölénnyel választásokat nyerni, mert profin lavíroz a különböző érdekvédelmi csoportok érdekei között, folyamatosan megpróbálva fenntartani az egyensúlyt. Amikor aztán valamelyik irányba kibillen a mérleg, korrigálnak, de csak annyira, hogy túl sokat ne veszítsenek népszerűségükből. Fico számára a magyarok valószínűleg ugyanolyan csoport, mint mondjuk a nacionalista szlovák szavazók, a szakszervezetek, vagy mondjuk a nyugdíjasok. Saját értékrenddel és érdekekkel, melyeknek néha megfelel, néha pedig velük ellentétesen cselekszik. Nála ez nem érzelmi dolog, hanem kőkemény számítás. A választások óta például a kisebbségek felé Fico és kormánya a jobbik arcát mutatta. A roma és a kisebbségi kormánybiztosi poszt, a támogatások rendszerének meghagyása, az Orbán Viktorral való látványos, de persze teljesen üres barátkozás mind-mind egyfajta gesztus volt a lakosság egyik csoportja felé. Közben nyilván nőtt a belső feszültség egy ezzel ellentétes oldalon álló csoportban, esetleg csökkent a támogatottsága náluk, és a maticás kirohanása az ő megnyugtatásukra született. Természetesen nem volt semmiféle félreértés, egy miniszterelnök előre megírt beszédét teljesen tudatosan készítik olyannak, amilyen, és Fico profi szónokként is tudta, mit miért mond.

A politika effajta művelésével, ahogy a miniszterelnök kirohanásával természetesen messzemenőkig nem értek egyet. Ám érdemes mélyebbre látnunk annál az egyszerű feltételezésnél, hogy Fico eddig álarcot viselt, és most mutatta meg igazi arcát. A politika ennél azért jóval bonyolultabb.