Pötty az életrajzon

Már réges-rég nem érzek „kútba ugrási késztetést”, ha bemondja a rádió, hogy megalapozott gyanúval olyan ember került vizsgálati fogságba, akinek papírforma szerint – vagyoni helyzetéből kifolyólag – közmegbecsülésnek kellene örvendenie.

Már nem szökik fel a vérnyomásom, ha hosszú téli estéken megcsendül a telefon, és unatkozó barátom arra figyelmeztet, hogy a pártállami besúgók listáját lapozva ismerős névre bukkant, amelynek viselője miniszterként, gyártulajdonosként, nagykövetként, vagy éppen parlamenti képviselőként boldogítja az országot.

Már lassan tíz éve, hogy így fogalmaztam meg a közérzet-karbantartási minimumot: az országban legalább egy embernek, a köztársaság elnökének ne legyen konszolidációs időszaki kommunista múltja, és legalább ő ne szerepeljen az ŠtB munkatársainak listáján.

Tisztségének elfoglalása előtt Ján Langoš, a Nemzeti Emlékezet Intézetének most kinevezett vezetője tisztelgő látogatást tett Rudolf Schuster köztársasági elnöknél. A vizitről szóló hírlapi tudósítások elolvasása előtt egy kicsit a naiv Mórickára emlékeztettem; reménykedtem, a pikáns lista legfőbb tanulmányozója majd udvariasan felkéri az államelnököt, hogy mutasson jó példát, és kérje ki a személyéről vezetett feljegyzéseket. Vagy ha nincsenek ilyenek, erről tájékoztassák az ország lakosságát. Ez azt jelentette volna, hogy nem él a lehetőséggel, amelynek értelmében az ország három legfőbb közjogi méltósága mentesül a lusztrálási kötelezettség alól.

E gesztussal nem többről és nem kevesebbről értesültünk volna, minthogy államelnökünk minden gyanú fölött álló személyiség. Az elnöki szóvivő ehelyett azt közölte a sajtóval, hogy olyan dolgok ezek, amelyek az elnököt nem érdeklik.

Ilyen üzenetet olvasva nem csodálkozom, hogy a lusztrációs törvényt sikerült 10 évre elaltatni. Az ilyen államfői magatartás természetes következménye, hogy bármelyik szlovákiai pártelnök mosollyal az orcáján hivatkozhat a lusztrációs törvény hiányára. Olyan koalíciós párt elnöke is, aki a pártján belüli politikai egyensúly megtartása érdekében abban érdekelt, hogy ne derüljön ki saját helyettesének besúgói múltja.

Rudolf Schusternak nem messzire, csak Bécsbe kellene egy kis tanulmányútra kirándulnia, hogy tudomást szerezzen róla, a művelt Nyugaton mi történik azzal a politikussal, akinek pötty van az életrajzán. Kurt Waldheimről államelnök korában derült ki, hogy egyszerű csapattiszt volt a Jugoszláviában operáló Wehrmachtban. Ez elég volt ahhoz, hogy szalonképtelenné váljék, noha korábban már ENSZ-főtitkár is volt. Bezárultak előtte a politikai szalonok...

Mostantól kezdve már azon se csodálkozom, hogy a kormánykoalíció fő ereje, az SDKÚ azt az Eduard Kukant készül államelnökjelöltté nyilvánítani, aki pontosan olyan cipőben jár, mint Rudolf Schuster. Mindkettejük politikai szocializálódása társadalmunk erkölcsi mélypontra kerülésének évtizedeiben ment végbe.

ĺgy alakítgatják nálunk az elnöki funkcióhoz kapcsolódó hagyományokat.