Pótcselekvések pártjai

Fontos és Szlovákiára teljes mértékben vonatkoztatható gondolatot fejt ki Petr Pithart néhány hete magyar fordításban is olvasható tanulmánykötetében. A cseh szenátus elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a posztszocialista országokban egyre több olyan politikus akad, aki úgy véli: nem okos stratégiával, távlatos program révén maradhat a politikai csúcson, hanem azzal, hogy négyévente lehetőleg mindenben és jó hangosan rálicitál politikai ellenfeleinek ígérgetéseire.

Három visegrádi társunk, Magyarország, Csehország és Lengyelország politikai elitje a voksolások előtt visszatérő kampányharsogások ellenére – a szélsőséges pártokat leszámítva – már jórészt konszenzusra jutott a nemzet és az állam sorskérdéseiről. Ezért ott nem a legfőbb célokról, hanem leginkább a leghatékonyabb politikai eszközökről zajlik a megméretés. Ez a három ország már tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek és az európai uniós tagjelöltek között is az élmezőnyben szerepel. Szlovákiában ma sem egyértelmű a helyzet.

A HZDS évek óta ugyan a legerősebb tömörülés, ám ők hangoztathatnak bármi szépet és jót, fogadkozhatnak bárhogy is, Mečiar vezetésével egyszerűen elfogadhatatlanok a nyugati döntéshozók számára. Robert Fico úgynevezett harmadikutas programja valamiféle rendet, egyebek között vagyonelszámoltatást ígér, nem tudni, milyen módszerekkel. Hetekig élesen ellenezte például a gázművek magánosítását, ám különösebb eredmény nélkül. Most a villanyművek privatizálását ostorozza. Miközben szava sincs arról, hogy Gyetván és máshol többnyire hazai harácsolók taszítanak súlyos megélhetési gondokba sok ezer szlovák munkavállalót.

Mi sem jellemzi jobban a jelenlegi szlovákiai közgondolkodás szintjét, mint az a tény, hogy ilyen silány kampányfogásokat alkalmazó politikai mutatványokkal Fico a legnépszerűbb szlovák politikus. S hasonló hatásvadászattal kapaszkodik egyre magasabbra az ANO is. Ez a populista pótcselekvés kísért a legtöbb szlovák kormánypárt jelenlegi magatartásában is. Rossz példával a KDH jár elöl, amely hónapok óta egyértelműen az ígérgetés és a nacionalista retorika eszközeit használja. Nagymértékű adócsökkentést ígér, miközben főleg a kedvezménytörvény és a Beneš-dekrétumok ügyében Vladimír Palko és František Mikloško olyan magyarellenes megnyilvánulásokra vetemedett, amelyek akár Pavel Koncoš, sőt: Malíková vagy Slota szájából is elhangozhattak volna. Nem akart kilógni a sorból az SDKÚ vezetése sem. Duray Miklós ominózus budapesti közszereplését lehet vitatni, bírálni, de semmiképpen sem olyan hangnemben, ahogy azt a kormányfő-pártelnök vagy a külügyminiszter tette, akiknek a szeme előtt nyilván ugyancsak pártjuk csökkenő népszerűsége lebegett.

Nem szívderítő hát a szlovák politikai tájkép a szeptemberi választási csata előtt, hiszen ilyen légkörben és ilyen szellemi munícióval aligha születhetnek stratégiai elképzelések. A borúra nem is kevés derűt leginkább a Magyar Koalíció Pártja hozhat. Éspedig olyan tartalmas választási programmal, amelyből világos jövőkép rajzolódik ki, miközben a szlovákiai társadalom és magyar nemzeti közösségünk gondjaira is talál hatékony gyógymódot. Ilyen értékrenddel erősítheti meg jelenlegi pozícióit elsősorban a hazai magyar, de a magyarországi kampányesemények miatt kissé elbizonytalanodott szlovák szimpatizánsok körében is.