Pech és kenőpénz

<p>Ha a páciensnek nincs pénze, pechje van, jelentette ki a napokban az egyik pozsonyi körzeti orvos a kamerák előtt, majd beismerte, hogy évente nagyjából ötezer euró értékben kap ajándékokat a betegeitől. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett, néhány politikus pedig feljelentette az orvost.</p>

Tudni kell, hogy egy olyan orvosról van szó, aki korábban is nyilatkozott néhány emlékezeteset a sajtónak. Peter Lipták nemrég pert is nyert a Dôvera biztosító ellen, amely rágalmazással vádolta. Lehet, hogy most nem ússza meg, hiszen a kamerák előtt ismerte be, hogy elfogadta az ajándékokat, vagyis lefizették.

Ez már megint egy olyan történet, ahol nem a lényegről beszélnek, akik beszélnek. Mit mondott Lipták? Hogy ajándékokat fogad el a betegektől, azoknak a betegek pedig, akiknek nincs pénzük, pechjük van. Ha az egészségügy helyzetével kapcsolatban ki lehet jelenteni két dolgot, akkor az biztosan ez a kettő. Az orvosok ajándékokat kapnak, a kispénzű pácienseknek pedig pechjük van. Bár nem vagyok egészségügyi világszakértő, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy ez a legtöbb országban így van, és így volt a múltban is. Ha pedig nem vagyunk naivak, elismerjük, hogy a jövőben is így lesz.

A rendőrség már nyomoz, három ellenzéki politikus (Igor Matovič, Daniel Lipšic és Ľubomír Galko) pedig azonnal feljelentést tett. Hiénáknak nevezték azokat az orvosokat, akik csúszópénzt fogadnak el. Egyébként, ha a Lipták által említett 5 ezer eurót szétosztjuk egy évre, és (a hasamra csaptam) 50 páciensre, akkor nem is tűnik soknak. Ráadásul, ha komolyabb orvosi beavatkozások kapcsán akarjuk lefizetni az orvost, 1–2 ezer euróval talán nem is megyünk semmire. Meg aztán ott vannak a nénikék, akik pucolt libát, 10–20 tojást, vagy egy doboz kávét visznek az orvosnak, pusztán azért, mert életük során ez mindig így működött. Őket is fel kellene jelenteni?

A rendszert nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, ráadásul arra sincs semmi garancia, hogy kenőpénz nélkül jobban működne az egészségügy. Persze, hiszünk abban, hogy a korrupció ellen harcolni kell, de leginkább csak akkor, ha más ügyéről van szó. Saját dolgainkban pedig szintén igyekszünk megkeresni a kiskapunkat, a hasznos ismerősöket. Nyilván Liptákot sem kell sajnálni, de ezek a kijelentései vélhetően jobban előremozdítják az egészségügy helyzetéről szóló társadalmi vitát, mint az összes parlamenti képviselő egész évi vitázása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?