Pattog az iraki labda

Két évvel ezelőtt, szeptember 11. után még úgy tűnt, George Bush számára az Afganisztán elleni hadjárat újabb négy évre borítékolja az amerikai elnöki posztot. Bush egekbe szárnyaló népszerűsége akkoriban az amerikaiak patriotizmusának természetes következménye volt, amelyet az Oszama bin Laden felkutatása érdekében kifejtett igyekezet eredménytelensége sem tudott aláásni.

Az Irak elleni hadviselés nemcsak a baráti tűzben elpusztult katonák nehezen magyarázható halála, a tömegpusztító fegyverek Washington számára még ennél is kényelmetlenebb meg nem találása és a sikeresen bujkáló Szaddám Huszein „eloszamásodása” miatt válhat végzetessé a republikánus elnök számára. Egy évvel az elnökválasztás előtt George Bush tetszési indexe az amerikaiak körében soha nem látott mélyponton van – való igaz, ezt a „mélypontot”, vagyis az 50 százalékot azért sokan irigylik tőle. Az iraki háború előtt az ENSZ-ben kivívott népszerűtlenségét is sikeresen megőrizte az amerikai elnök. A világszervezet közgyűlésének keddi nyitónapján felszólalva Bush igyekezett megvédeni az iraki háborút, az ENSZ tagállamait pedig felszólította, vegyenek részt az iraki rendezésben és újjáépítésben.

Párhuzamos monológoknak tűnt Bush és az ENSZ-főtitkár beszéde. Kofi Annan arra hívta fel a figyelmet, hogy a katonai erő egyoldalú és törvénytelen alkalmazásának precedensévé válhat, ha egy ország megelőző csapást mér egy másikra, amelyiknek a területén tömegpusztító fegyvert sejt. A világszervezet első embere általánosságban beszélt, nem nevezte nevén az Egyesült Államokat. Tette ezt nem gyávaságból, vélhetően nem is diplomatikus megfontolásból, sokkal inkább azért, mert fel akarta hívni a figyelmet arra, itt tényleg az elvekről, és nem Bush vélt vagy valós hatalmi ambícióiról van szó. Bush azonban értette a célzást, valószínűleg okkal vette magára Kofi Annan szavait, és védelmébe a Fehér Ház Irak-politikáját. Még jól emlékszünk a háború első napjaiban nyilatkozó Bushra, aki felemelt mutatóujjal hangsúlyozta: Irakot az irakiaknak kell újjáépíteniük, az ő kezükbe kell adni az ásót és a malteroskanalat, az amerikaiak pedig a lehető leggyorsabban elhagyják az országot. Ezzel szemben a kedden felszólaló Bush elutasította az önállóság túlzottan gyors átengedését az irakiaknak. Jacques Chirac francia elnök a régi Bush szavait ismételte, amikor reális menetrendet követelve rámutatott: a térség stabilitásának záloga az irakiakra ruházott szuverenitás. Chirac kijelentette, önhatalmúlag senkinek sincs joga háborút indítani.

A francia Liberation című lap kommentátora visszatérő meccsről beszél Bush és Chirac között Irak kérdésében. Ezt a mérkőzést azonban sohasem fújták le, ehelyett a sokadik hosszabbítást vagyunk kénytelenek egyre keserűbb szájízzel figyelni. Az amerikai és a francia térfél között azonban az iraki nép sorsának labdája pattog. Miközben mindkét fél döntő gólt akar szerezni, a Szaddám-rezsim és az amerikai megszállás által a végsőkig elgyengített iraki nép kapja a legnagyobb rúgásokat.