Részeg nő okozott karambolt, frontálisan egy autónak ütközött

baleset k

A balesetben többen is megsérültek.

Egy 46 éves nő alkoholos befolyásoltság alatt vezette Renault márkájú személygépkocsiját a pöstyéni járásbeli Vágdebrőd (Drahovce) és Vágmedence (Madunice) között, amikor áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan egy szabályosan haladó Audinak ütközött, amelyben két nő utazott. A karambol után a Renault az út széli mezőn kötött ki.

A helyszínre rendőröket hívtak, akik megszondáztatták a balesetben részt vevő sofőröket. Az Audit vezető nő leheletében nem mutattak ki alkoholt, a Renault sofőrjénél azonban 1,44 ezreléknyi alkoholszintet jelzett a műszer. Az incidens során keletkezett anyagi károkat előzetesen 17 ezer euróra becsülték.

A Renault sofőrje és az anyósülésen tartózkodó 77 éves nő egyaránt megsérült, az Audi 57 éves sofőrjét a mentősök a helyszínen ellátták.

A rendőrség függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt eljárást indított, a vétkes nő akár két év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?