Pártok az idő rostáján

Vladimír Mečiarnak a gazdaságban, Mikuláš Dzurindának a politikában sikerült bebizonyítania, hogy nálunk még a cáfolhatatlannak hitt igazságok érvényesülésére se lehet mérget venni. A HZDS országlása alatt megkérdőjelezhetővé vált az a közgazdasági alaptétel, hogy az érdekeltségnek köszönhetően a magántulajdon még sanyarú viszonyok között is eredményesebben működik az állami tulajdonnál. Dzurinda viszont annak az alaptételnek a relativizálásában jeleskedik, mely szerint működőképesebb az a kormánykoalíció, amelyhez azonos filozófiát követő pártok tartoznak. A legutóbbi parlamenti választások előtt az ország helyzetének jobbra fordulásában hiába reménykedő jobboldaliak így ideologizálták a kudarcot: majd ha nem gáncsolja törekvéseinket baloldali koalíciós partner! Nos, Dzurinda második kormánya négy echt jobboldali pártból áll, de a kormány cselekvőképessége ugyanolyan rossz, mint a miniszterelnök kormányzásának első négy esztendejében. A jelenleginél működőképesebb kormányra számíthatunk, ha papírforma szerint alakulnak az erőviszonyok és majd Robert Fico lesz az a politikus, akinek pártja meghatározza, milyen lesz Szlovákia következő kormánya?

A választ keresve próbáljunk meg ne abból kiindulni, amit a szlovákiai politikai folklór sugall. Sőt, ne is feltétlenül azt vegyük alapul, amit képzett politológusok vázolnak fel a politikai színkép jobboldaláról. Ezek az előrejelzések mind arra figyelmeztetnek, hogy ami nem a Dzurinda-koalíció négy pártja háza tájáról származik, az mind az ördögtől való.

A választók tömegeinek naponta van „szerencséje” találkozhatni a tisztán jobboldali koalíció országlásának produktumaival, és néhány hét múlva, a közüzemi díjak elszámolásának napjaiban családok százezreinek olyan élményben lesz része, amelynek hatására még maradék illúziója is oda lesz. Olyan alpári viszonyok alakulnak ki az országban, hogy ennek az élménynek a hatására egészen cseppfolyóssá válhat az eddig kialakult politikai struktúra. Ha ilyen viszonyok között valaki azt próbálja a választók fejébe sulykolni, hogy Fico még ennél is rosszabb lesz, annak vagy apátia lesz a következménye, vagy (a választások napjaiban) olyan politikai földindulás, amelynek eredményein felbátorodva a Smer elnökének legrosszabb tulajdonságai domborodhatnak ki.

A koalíció két pártja vagy kihull a rostán, vagy teljesen eljelentéktelendik. De az életben maradó KDH és az MKP olyan konzervatív párt-e, amely összehasonlítható lenne mondjuk a CDU-val? Rég volt az MKP-nak olyan bölcs döntése, mint a minapi, amikor elhatározta, František Mikloškót támogatja az elnökválasztáson. A két, magát konzervatívnak minősítgető párt e döntés hatására egy lépéssel közelebb kerülhet német testvérpártja színvonalához. A politika másik térfelén tartózkodókra, a színvonalasan baloldaliakra is hasonló feladat vár: rá kell döbbenteniük Robert Ficót, hogy a szociáldemokrataságnak is vannak ismérvei, amelyeket nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni.