Paradigmaváltás, parasztvakítás?

Mintha kő kövön nem maradt volna abból a zsigerivé érlelt egyéni és kollektív utálatból, amit a Híddal és annak politikusaival szemben tápláltak eddig az MKP vezetői. Önmagukban, a párttagságban és általában a szlovákiai magyarok körében.

Még konkrétabban, azt is jelentheti a szóban forgó elhatározás, hogy szombat délutántól az emkápésok számára a Híd politikusai egyszeriben már nem antimagyar kollaboránsok, nem a szlovákiai magyarok érdekeit áruba bocsátó nyerészkedő labancok, a Híd továbbá nem holmi szlovák–magyar öszvérpárt, amely minden jónak elrontója, és arra sem érdemes, hogy szóba álljon vele egy önmagára valamit is adó tisztességes, öntudatos szlovákiai magyar és „anyaországi” politikus…

Nos, ha minden így van, nyilván bele is lesz, avagy van írva abba a levélbe, amelyet az MKP OT döntése értelmében Berényi Bugárnak küldött.

Merthogy minimum egy ilyen, khm, több mint gesztus kellene, az holtbiztos. És egyáltalán nem Bugárék kényes lelki világa miatt…! Hanem főként azért, hogy legyen érkezésük magukhoz térni a hirtelen „gyűlöletmegvonás” okozta sokkból azoknak a szlovákiai magyar választóknak, akik azzal voltak masszírozva eddig, hogy a Híd számukra tulajdonképpen maga a megtestesült istenverte árulás, önfeladás, az asszimilálódás pestise, Szodoma és Gomorra stb. Hogy a kínkeserves kompromisszumok árán kialkudott estleges választási együttműködést őszinte, önzetlen, ezért katartikus összeborulást követő „egységként” élhessék meg. És a márciusi előrehozott parlamenti választásokon már hosszú, tömött sorokban nyomuljanak az urnákhoz megdönteni az eddigi választási részvételi rekordokat.

Hát nem egy szuper happy end-nek lennénk a részesei itten egységesen, magyar véreim?

Csakhogy mielőtt a szlovákiai magyarság himnuszává avatnánk Katona Klári Gömbölyű dalát, minden kétséget kizáróan meg kellene győződni arról, hogy az MKP-ban valóban paradigmaváltás történt-e. És nem egy kampánynyitó parasztvakítás áldozatai már megint a szlovákiai magyarok, hogy vígan és dalolva tartsák a gyertyát egy olyan érdekházasságra szomjazó pár(t)nak, amelyet kizárólag a hozományvadászat motivál. Vagyis a lehető legtöbb parlamenti mandátum megszerzése. Hogy aztán a választások után azonnal ugyanolyan acsarkodással fűszerezett könyörtelen pozícióharc, kiszorítósdi folytatódjék az „egyenrangúság” jelszavával, mint amilyennek ez idáig tanúi lehettünk. Az olyan választási, majd az esetleges parlamenti együttműködésre azonban már most keresztet lehet vetni, amely kizárólag a szavazatmaximálás kényszerén alapul: az egy magyar szavazat se vesszen kárba zsarolástól szagló lózungja jegyében. Az olyan szövetséget ugyanis mielőbb el kell felejteni, amelynek aktorai annyira egyenrangúak akarnak lenni, hogy az első adandó alkalommal tesznek majd a csapatjátékra, amely a parlamenti politizálás alfája és omegája! És ezért nem mernek majd hátat fordítani egymásnak, nehogy késsel a hátukban végezze bármelyikük. (Lásd a választásokig kénytelen-kelletlen ügyvezetőként regnáló jelenlegi hat párti, vagyis „hat érdekű/értékrendű” kormánykoalíció által előadott szomorújáték végkifejletét.) Egy ilyen helyzet ráadásul, minden ellenkező feltételezéssel szemben egyáltalán nem az érintett politikusok, esetünkben a Híd meg az MKP politikusainak problémája lenne. Hanem megint azoknak a szlovákiai magyaroknak a megvezetése, tragédiája, akikre ők oly átszellemülten szoktak hivatkozni, amikor éppen a támogatásukra hajtanak!