Ötvenszázalékos pertu

Érdemes lenne a magyar állam költségén kiadni, majd minden határon túli magyar családhoz eljuttatni azt a szöveggyűjteményt, amely azokból az elemzésekből, esszékből és publicisztikákból állna össze, amelyeket az Élet és Irodalom kezdeményezésére határon inneni és túli értelmiségiek írtak a kedvezménytörvényről.

A november óta megjelenő sorozatot olvasva még inkább az a benyomásom, hogy a budapesti törvényhozók távolról se éltek a határon túli magyarok tanácsadói potenciáljában rejlő lehetőségekkel. Az egyszerűbb megoldást választva bedobták a köztudatba a „közösségek legitim képviselői” partnerként való elfogadásának elvét.

Ha rosszmájú akarnék lenni, azt írnám: így volt kényelmesebb. De nem teszem, hanem feltételezem, hogy Budapest azt remélte, a környékbeli országokban működő „legitimek” majd mindent latba vetnek az értelmiségiekben felhalmozódott összes tudás, kétely, esély és veszély figyelembevételére.

Akár a budapesti kormányt terheli a felelősség azért, hogy a „legitimek” bölcsességének abszolutizálásával rövidre zárta a törvény előkészítésének folyamatát, akár a határon túli magyar pártok hibájából maradtak ki a tanácsadásból azok, akik az ÉS oldalain most teret kaptak véleményük kifejtésére, bizonyítható, hogy az irodalmi hetilapban megjelenített nézetek figyelembevételével tökéletesebb, konfliktusforrásoktól mentesebb státustörvényt fogadhatott volna el a magyar parlament.

A sorozat úgyszólván minden szerzője rámutat, hogy a törvény megfogalmazói nem differenciáltak, noha kétségbevonhatatlan, hogy nagymértékben különbözik a csallóközi, a kárpátaljai vagy az erdélyi magyar anyagi és szellemi nyomorának jellege. A többségi nemzet demokráciaértelmezése mindenütt a két háború közötti időszakban gyökerezik. Van szerző, aki csak utal arra, hogy a törvény elfogadásának időzítése mennyire nem a véletlen műve. Mások nyíltan kimondják, hogy kampánycélokat is szolgált e jogszabály. Legtöbbjük kész ténynek tekinti, hogy itt bizony klientúraépítésről van szó. Amit különösen hangsúlyosan kritizálnak: a szomszédpolitikai melléfogások.

Sorok között gyakran ott a kifogás: a státustörvény kérdésében magyar–magyar relációban nem jött létre egyenjogú partnerség. A „ki állja a cechet” elv alapján úgy tűnik, a magyarigazolvány kérdésében a Fidesz és a Magyar Koalíció Pártja között csak 50 százalékos a pertu. A pillanatnyi haszon a törvény elfogadását nyélbe ütő kormányé, a távlati kockázat azonban a kisebbségeké. Ennek minimalizálását szolgálhatta volna azok megkérdezése, akik státusmagyarügyben már hónapok óta az Élet és Irodalomban hallatják hangjukat.