Összesen öt ismert nevet tud felvonultatni a Polgári Konzervatív Párt (OKS) választási listája, amúgy negyvenkilencet, vagyis az első nem teljes névsorról van szó.
OKS – Az ötök listája
Bár a közvélemény-kutatások eredményei alapján igen kicsi az esélye annak, hogy az OKS parlamenti párttá váljon, négy jelenlegi parlamenti képviselő is ezen a listán száll harcba a mandátumért. Olyan képviselők, akik alól folyamatosan elfogynak a pártok. A VPN-t, az ODS-t, a SKOI-t és a DS-t is megjárt, a szlovák társadalomban kevésbé megértett européer politikusok alakították az OKS-t.
Első helyen a párt elnökét, Peter Tatár orvost találjuk. Ő már a VPN megalakításánál is jelen volt. Második a karatés-pszichológus František Šebej, a parlamenti integrációs bizottság elnöke, az egyik legelismertebb külpolitikai szakértő. Új arc a negyedik helyen, az első nő és a harmadik orvos, Katarína Adamicová, aki a zsolnai megyei önkormányzat képviselője. Ötödik a 31 éves Ondrej Dostál, aki a Sme napilap kommentátora volt 1996-ig, majd a DS-be távozott, ahonnan számára is egyenes út vezetett az OKS-be. Hatodik Peter Zajac irodalomtudós, a berlini Humboldt Egyetem professzora, aki éppen e funkciója miatt 2001-ben lemondott mandátumáról. Az ő neve sem ismeretlen a politikában, most éppen az OKS programtanácsának elnöke. A biztonság kedvéért egy másik irodalomtudós követi őt, és nyitja a politikában ismeretlen arcok sorát, René Bílik. Őt követi az első vállalkozó, a rozsnyói Tibor Takáč, aki a cégjegyzék szerint egyetlen, egy 200 ezer korona alaptőkéjű vállalkozásban érdekelt.
Csak két jogász van a névsorban, 24. az egzotikus nevű Elígia Turi Nagyová, aki a maga 77 évével az egyik legidősebb képviselőjelölt, míg 47. Milan Tomkuliak. Ami viszont biztató, több 24 és 29 év közötti jelölt (közülük négy egyetemista) is rákerült a listára.
Az OKS-t az értelmiség pártjaként szokás emlegetni, ehhez képest nagyon sok nem értelmiségi, például egy gondnok is szerepel a listán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.