Nukleáris biankó csekk

Lázár János a beszámolók szerint a zártkörű rendezvényen elismerte: „a kormány direkt a választások utánra terjesztette be a hitelszerződés tervezetét”, amiben szerinte az a ráció, hogy „ha megváltoznak a politikai erőviszonyok”, elvileg minden visszacsinálható. A politikus azt is elismerte, hogy a részletes beruházási tervekről még nem tájékoztatták az Európai Bizottságot (EB), de az április 6-i választások után megteszik ezt is.

Április 6-a után? Amikor már nagy valószínűséggel a többség – jobb híján – újraválasztotta ezt a garnitúrát? Direkt csak a választások után tudunk meg többet annak a 3 ezer milliárd forintos, 30 éves futamidejű hitelnek a hátteréről, amit hónapokig, de az is lehet, hogy évekig kellett volna előkészíteni, ha egyáltalán szükség van rá? Így már van értelme annak, miért hagyta jóvá a parlamenti többség azt, hogy Magyarországot hosszú évtizedekre az Eurázsiai Unióhoz kösse az Orbán–Putyin alku, de úgy, hogy a törvényhozásnak halvány fogalma sem volt, mi mibe kerül, milyen hatástanulmányok vagy számítások alapoztak meg egy ilyen súlyú döntést. Magyarország politikai értelemben vett eloroszosodásáról stílszerűen egy moszkvai típusú parlamenti döntés született, nem is csoda, hogy enyhén szólva káoszba fulladt egy fontos szereplő tájékoztatása: az Európai Unióé.

Mielőtt Lázár elismerte volna, hogy nem tájékoztatták az EB-t a szerződésről, kissé félreérthető módon arra hivatkozott, hogy de igen, korrekt tájékoztatást adtak még tavaly december 14-én, és az EB megnyugtató módon jelezte, hogy nincs semmi kifogásuk a „deal” ellen. Ez azért félreérthető, mert két teljesen más dologról van szó: a kormány decemberben a megállapodástervezetet valóban eljuttatta Brüsszelbe (mármint az energiaügyi biztosnak), és az energiaügyi főigazgatóság fűzött is észrevételeket a dokumentumhoz, amellyel szemben elvi kifogást nem emelt, de mint a Népszabadságnak egy brüsszeli forrás elmondta, ezek „nem értelmezhetőek jóváhagyásként vagy elutasításként.”

Ami viszont eddig elmaradt, és ezt Barroso bizottsági elnök meg is írta Orbán levelére válaszul, azok a „további egyeztetési kötelezettségek”, amelyek kiterjednek például közbeszerzési szempontokra, ill. az állami támogatásokra is (a címzett tehát itt a versenyjogi biztos lenne), és itt már komoly gondok merülhetnek fel. Budapest ugyanis az elmúlt évek ígéretei dacára mindenféle pályáztatás nélkül adott biankó csekket a Roszatomnak, ráadásul úgy, hogy nem volt hová rohanni, hiszen a paksi bővítésről ráért volna még akár tíz év múlva is dönteni. Ugyancsak hozzájárult a Paks-ügyi kommunikációs káoszhoz az, hogy a héten az Energiaklub környezetvédő szervezet közzétette: közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, és erről papírja is van, hogy a kormány mégsem értesítette hivatalosan az EB-t az orosz dealről. A február 21-én kelt levélben az energiaügyi főigazgatóság azt állítja: „a beruházásról őket még nem értesítették, és ebben az ügyben semmilyen hivatalos dokumentum nem született.”

Hab a kommunikációs tortán az a hvg.hu által február elején közölt információ, amely szerint „hamarosan szakértőkkel vizsgáltatja meg a paksi bővítésről kötött egyezmény közbeszerzési vonatkozásait az Európai Bizottság.” A belső piaci biztos szóvivője szerint „ahogy mindig, a bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a megfelelő versenyeztetési irányelvek alkalmazásának, hiszen ezek az EU gazdaságpolitikájának alapját jelentik.” Ezzel szöges ellentétben a magyar gazdaságpolitika alapja: a versenyeztetés kiiktatása, mindenféle szabadpiaci realitás gyűlölete, a haverokkal zárt körben lerendezett mutyi, a nyilvánosság kerülése és megcsúfolása. Na ezt kéne egyszer Brüsszelnek vizsgálnia.

A szerző a hvg.hu publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője