Irodalmi Nobel-díj-esélyek a bukmékereknél

dd

Holnap kora délután Stockholmban bejelentik, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat. Mivel ez a legmegfoghatóbb kategória, sokan fogadnak a befutóra. Nézzük, kiknek volt jó szorzójuk a mai napon.

A NicerOdds a különböző fogadóirodák becsléseit összesíti, amely alapján ma délután egy kínai írónő, Can Xue volt a legesélyesebb: az oddsok szerint 20% volt a valószínűsége annak, hogy ő kapja a díjat. Második helyen az ausztrál Gerald Murnane állt, a harmadikon a kanadai Anne Carson költő, és Krasznahorkai László is szerepelt az első tízben. Délelőtt még más sorrendet mutatott a táblázat, de a nevek többsége nem változott az első tízben, és valamennyien évek óta előkelő helyen szerepelnek az esélyesek listáján.

Mindez persze semmilyen hatással nincs a svéd akadémia döntésére, a fogadási esélyek (oddsok) pedig óráról órára is változhatnak. Ugyanakkor évekre visszamenőleg az látszik, hogy a legnagyobb fogadóirodák általában jól értékelték az esélyeket, mert szinte mindig ott volt a lista első felében az az író/költő, aki végül megkapta a díjat. Persze hatalmas meglepetések is akadnak, a 2021-es Nobel-díjas tanzániai író Abdulrazak Gurnah például nem is szerepelt a NicerOdds listáján, a 2016-os győztes Bob Dylan pedig csak a harmincadik hely körül tanyázott.

Mivel tavaly a norvég Jon Fosse lett a befutó, tavalyelőtt pedig a francia Annie Ernaux, sokak szerint idén kevés esélyük van az európai szerzőknek. Ha földrajzi vonalon gondolkodunk, minden bizonnyal a távol-keleti, ausztrál vagy az arab világból származó alkotók számíthatnak a díjra, ezekről a területekről ugyanis rég választottak Nobel-díjast. Akik egy kis politikát is sejtenek a döntés mögött, azok ukrán vagy emigráns orosz szerzőkre tippelnek, esetleg Salman Rushdie-nak jósolnak győzelmet, akit hosszú évek óta az élmezőnyben van.

Állítólag az is növeli az esélyeket, ha az illetőnek az angol mellett svédül is megjelentek művei. Ebből a szempontból Gerald Murnane a legszerencsésebb, hiszen négy regényét is anyanyelvükön olvashatták a bírák. Ráadásul Ausztráliának eddig csupán egy irodalmi Nobel-díjasa van, csakúgy, mint Kanadának – Annie Carson esélyeit viszont kissé rontja, hogy Alice Munro nem olyan régen, 2013-ban kapta meg a díjat.

Az is örök dilemma, hogy „sztár-írót” választanak-e, vagy a nagyközönség számára ismeretlen alkotót. Az utóbbi két évben sztárokat díjazott a bizottság, ez esetben Murakami Haruki, Salman Rushdie, Thomas Pynchon, Michel Houellebecq vagy Joyce Carol Oates esélyei csökkennek.

A Nobel-díj történetében eddig csak egy alkalommal díjaztak magyar szerzőt: 2002-ben Kertész Imre kapta az elismerést. Krasznahorkai László mellett Nádas Péter neve is régóta az esélyesek között szerepel, ő azonban jelenleg nem szerepel az első negyvenben a bukmékereknél.

Az idei győztes kihirdetését élőben is követhetjük holnap 13 órától a Nobel-díj hivatalos oldalán: https://www.nobelprize.org/

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?