Nincs alvás!

<p>Garaczi László ezt a címet adta 1992-es novellás kötetének, amelyen nem fog az idő, minden mondata &bdquo;odacsap&rdquo; ma is, úgyhogy melegen ajánlom mindenkinek, akár elalvás előtti olvasmányul. A szerző nyilván nem gondolta volna, hogy mi, újságírók ennyire szeretni fogjuk magát a címet is, hogy számtalanszor kölcsönvesszük tőle, a legkülönbözőbb szituációkra ráhúzva.</p>

Nekem a minap annak kapcsán jutott eszembe, hogy lassan felsorolni sem lehet a sok éjszakai művészeti programot. Az ember csak kapkodja a fejét, mi mindennek van már „éjszakája”. A múzeumok éjszakáját még csak-csak értem, a szokatlan időpont jópofa kezdeményezés, amelynek egyik célja, hogy jelképes árú belépővel és rendhagyó programokkal olyanokat is bevonzzanak a kiállítótermekbe, akik nem rendszeres tárlatlátogatók. A múzeumi világnap megünneplésének eme rendhagyó módja világra szóló sikert aratott, bár azt az egyet nem értem, hogy nálunk idén miért május 16-án tartották, Budapesten pedig 20-án, ha egyszer május 18. a hivatalos dátum. Ennél is érdekesebb viszont, hogy (főként) Magyarországon más művészeti ágak ötletemberei is ihletet kaptak, és ma már van Színházak éjszakája, Könyvtárak éjszakája, Moz-gás éjszakája, Kórusok éjszakája, sőt Kutatók éjszakája, Állatkertek éjszakája és Strandok éjszakája is. Direkt nem sorolom fel mindet. Illetve ezt az egyet még muszáj: Kamion- és kötélhúzók éjszakája (!). Legjobban talán szegény állatkerti állatokat sajnálom, bár a kutatók nyilván szintén inkább aludni szeretnek éjjel, mint magukat mutogatni a látogatóknak. Vajon mivel magyarázható ez a legújabb kori virrasztási mánia? Nos, három megfejtésem is van. Egy: manapság annyi különböző inger éri az embert, hogy csak a valóban szürreális szokatlanságokra kapja fel a fejét. Kettő: az egész nap robotoló réteg csak éjjel ér rá szórakozni, nézelődni, művelődni. Három: ha egyszer valahol valami bevált, azt mindenki gyorsan és gondolkodás nélkül átveszi. Teszik ezt gyakran ahelyett, hogy egész évben igyekeznének olyan programokat kitalálni, amelyekkel vonzóvá teszik működésüket, hivatásukat, intézményeiket. Tudnék sorolni konkrét példákat is, hogy egy-egy ilyen éjszakát szokásból, muszájból, kipipálási célból rendeztek meg, de jólneveltségem tiltja ezt. Inkább álljon itt egy egyszeri ajánlat a modern képzőművészet iránt érdeklődőknek. Holnap Kassán, jövő szombaton pedig Pozsonyban rendezik a Fehér éjszakát, amikor installációk lepik el a köztereket. Óriásnyulak a parkban, égőkkel borított temető, fényfestés, lézerművészet, ilyesmik. Csak néhány órán át, csak ott, csak nekünk. Aki olyannyira maradi gondolkodású, hogy éjszaka inkább aludni szeret, az bizony magára vessen. Mert másnapra mindennek hűlt helye lesz, bottal üthetjük a nyomát, fújhatjuk… Szóval, aki jót akar, annak nincs alvás! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?