Szlovákia a jelek szerint végleg búcsút vett Vladimír Mečiartól, s ezzel elhárult az a veszély, hogy az ország a nyugati integrációban újra zárt ajtók elé kerülhetne – írta a Neue Zürcher Zeitung című független svájci lap. Megállapította: a szavazók a demagóg Mečiartól nem a populista Robert Fico felé fordultak.
NEUE ZÜRCHER ZEITUNG
Szlovákia a jelek szerint végleg búcsút vett Vladimír Mečiartól, s ezzel elhárult az a veszély, hogy az ország a nyugati integrációban újra zárt ajtók elé kerülhetne – írta a Neue Zürcher Zeitung című független svájci lap. Megállapította: a szavazók a demagóg Mečiartól nem a populista Robert Fico felé fordultak. A Mikuláš Dzurinda vezette eddigi formáció vártnál nagyobb sikere első ízben adja Szlovákiának a folyamatosság perspektíváját, s ezzel a lehetőséget a politikai táj konszolidációjára azzal, hogy olyan pártok kormányoznak, amelyek már elértek eredményeket, s amelyek kiszámíthatók a szlovákok és a külföld számára egyaránt. A kormány fő sikere eddig abban állt, hogy sokszínűsége ellenére hatalmon maradt, és megakadályozta Mečiar viszszatérését, ám most – jóval enyhébb külső nyomás mellett – az a kihívás áll előtte, hogy közös programot alakítson ki, s ez új lépcső lesz a Nyugat felé – írta a svájci lap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.