Nem tisztelek mindenkit

Az alábbiakban kénytelen-kelletlen egy olyan szálat kell elvarrnom, amely nem miattam lóg ki a közéleti talár szövetéből, hanem a Magyar Koalíció Pártja jelképes varrodájában végzett fércmunka nyomán éktelenkedik.

Az alábbiakban kénytelen-kelletlen egy olyan szálat kell elvarrnom, amely nem miattam lóg ki a közéleti talár szövetéből, hanem a Magyar Koalíció Pártja jelképes varrodájában végzett fércmunka nyomán éktelenkedik. Konkrétan arról a reakcióról, replikáról van szó, amely egy héttel ezelőtti, „Még jól húzza a száztagú” című kommentárom nyomán fogant és közöltetett le. A kommentár megjelenése után öt nappal. Van ez így. Vagy elhúzódott urambocsá! az a szellemi petting, amelynek végkifejleteként az MKP szóvivője, Dunajský Éva lereagálhatta a szóban forgó írást, vagy – talán ez a valószínűbb – az MKP, esetleg szerény személyem iránt legalább némi jóindulattal bíró illetékes szerkesztő jegelte azt. Amelynek tárgya az MKP Országos Tanácsának legutóbbi pozsonyi ülése volt, s kiderült belőle, hogy az általam „száztagú cigányzenekarnak” nevezett OT – ugye kb. 100 taggal bír a gyülekezet – úgymond, töretlenül a párt aktuális elnöksége mögött áll. Nem is értem hát, Dunajský Éva – akit nem minősíthetek kolleginának, mert reám vonatkoztatott célzásával ellentétben ő, lévén pártszóvivő, valóban udvari tollnok –, avagy felettesei, miért gondolták, hogy kommentáromért be kell nekem szólniuk. Egy olyan mottónak szánt mondattal nyitván válaszukat, amely szerint „a hír szent, a vélemény szabad”. Majd „véleményem miatt” megvádoltak: „lealacsonyítottam az MKP Országos Tanácsának 94 tagját, akiket 1200 küldött választott meg”... Hát az ilyesmire szokás mondani, kérem szépen, hogy az kiabál, akinek a háza ég. Tehát nyilván azért született meg „vitacikkük”, mert a kedves hölgyeknek és uraknak az elevenére tapintottam. Például azzal, hogy komornyikoknak, portásoknak, ajtónállónak, előtapsolóknak, sofőröknek minősítettem az OT tagjait, a testület egészét pedig cigányzenekarnak. Kizárólag azért vetemedtem azonban erre, mert véleményem szerint a fülük botját sem voltak hajlandók mozdítani az általuk fémjelzett pártra vonatkozó kedvezőtlen közvélemény-kutatás eredményei kapcsán, ám arra a strucc- és truccpolitikára kritikátlanul rábólintottak, amely szerint a vonatkozó felmérést holmi alávaló ellenség generálta és rendelte meg...

Egyébként általában igaz is: Én bizony nem tisztelek mindenkit! Többek között tényleg nem tisztelek némely komornyikokat, portásokat, ajtónállókat, előtapsolókat, sofőröket meg cigányzenekarokat sem. Kivált, ha azok nem rendeltetésszerűen működnek. Magyarán, ha köldöknéző és önámító pártapparatcsikok mamelukjaiként trógerolnak... Azon sem lepődtem meg, hogy az MKP vezetőségének udvari tollnoka épp az efféle emberfajtával a legelégedettebb. Lásd a kommentátornak címzett kinyilatkozatás vonatkozó részletét: „az MKP Országos Tanácsának tagsága legalább annyira felelősségteljes tisztség, mint a hasznosan tevékenykedő portásé, komornyiké, sofőré vagy akár egy jó cigányzenekar tagjáé”. Nos, ezzel a kinyilatkoztatással esetleg egyet is lehetne érteni. Ám csak abban az esetben, ha az MKP Országos Tanácsának tagjai normális politikusokként működnének. Nem pediglen portásként, komornyikként, sofőrként vagy „cigányzenekari tagként” funkcionálnak. Szerény és egyelőre még „szabad” véleményem szerint…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?