Nem kell az alternatív(a)

Az SNS-es oktatásügyi miniszter kisebbségi oktatási koncepciója újra felelevenítette a kilencvenes évekből emlékezetes alternatív oktatás rémálmát. Az eufemisztikus megnevezés akkor egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatásának bevezetését jelentette volna a magyar iskolákban.

Az SNS-es oktatásügyi miniszter kisebbségi oktatási koncepciója újra felelevenítette a kilencvenes évekből emlékezetes alternatív oktatás rémálmát. Az eufemisztikus megnevezés akkor egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatásának bevezetését jelentette volna a magyar iskolákban. A deklarált cél akkor is a magyar diákok szlováktudásának és leendő munkapiaci elhelyezkedésüknek javítása volt. Az akkori kormány (melynek politikai összetétele kétharmad részben egyenlő a jelenlegivel) egyéb magyarellenes lépései kontextusában azonban az itteni magyar közösség a nemzetiségi elnyomás következő eszközét látta a tervezetben, s ekként utasította el azt teljes egészében.

Hasonló a helyzet a mostani koncepcióval is. Eleve gyanús, ha az SNS akarja meghatározni a nemzetiségi oktatás mikéntjét, miközben tudjuk, a párt elnöke annak örülne a legjobban, ha Szlovákiában egyáltalán nem léteznének nemzeti kisebbségek. Ennek fényében az is érthető lenne, ha a magyar közösség a legliberálisabb SNS-es kisebbségi koncepciót is fenntartásokkal fogadná. A tegnap jóváhagyott tervezet azonban a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető ilyennek. A magyar és ruszin nyelvű oktatás terén a szlováknyelv-tanítás szintjének javítását tekinti a legfőbb prioritásnak, a kormányprogramra hivatkozva, amely a nemzeti, kulturális és hazafias(!) nevelés fontosságát deklarálja valamennyi típusú tanintézményben. Ez úgy abszurd, ahogy van, hiszen a gyerekét magyar iskolába írató szülőnek nyilvánvalóan nem az az elsődleges szempont, hogy a gyerek tökéletesen megtanulja az államnyelvet, hanem hogy az anyanyelvén olyan műveltséget kapjon, amellyel boldogulni tud a szülőföldjén vagy máshol.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs min javítani a magyar iskolások szlováknyelv-tudásán. Éppen ellenkezőleg. Ez azonban nem megy direktív módon, az óraszám emelésével, vagy az alternatív oktatás erőltetett bevezetésével. Ahhoz ugyanis, hogy valamit megtanuljunk, teljesülnie kell egy alapvető feltételnek: akarnunk kell. Ha hiányzik ez az alapvető motiváció, mindenféle intézkedés fölösleges, sőt, az esetleges direktív lépések pont az ellenkező hatást idézhetik elő: averziót alakítanak ki az adott tárgy iránt, amelyet később nagyon nehéz leküzdeni.

Az SNS koncepcióját tehát el kell vetnünk. Pont azért, hogy gyerekeinknek legyen esélye rendesen megtanulni az államnyelvet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?