Nem a pénzhiány a gazdaság legfőbb mumusa

Négy év – ennyit kell várnia az európai uniós tagságra azoknak, akik év végéig nem zárják le a tárgyalási fejezeteket. Az utóbbi napokban megszaporodtak a bővítéssel kapcsolatos brüsszeli kijelentések, amelyek csak azokat nyugtatják meg, akik képesek teljesíteni a jogharmonizáció feltételeit (ezek az 1999-es uniós szabályozás átvételéről szólnak). Parlamentünk az elmúlt hetekben futószalagon hagyta jóvá a sokáig elhanyagolt eurotörvényeket, de így sem biztos, hogy decemberre teljes lesz a lista. Különösen úgy, hogy a jól fizetett képviselők a kereskedelmi láncokról szóló új törvénnyel az egyik legkeményebb diónak számító, a gazdasági versenyről szóló fejezet lezárását nehezítették meg. Az utolsó mentsvár az államfő, aki még visszadobhatja ezt a szerencsétlen törvényt. Az Európai Bizottság egyébként október 16-án hozza nyilvánosságra az ebből a szempontból döntő országjelentéseit.

Mivel a nyári uborkaszezont is beleszámítva valóban karnyújtásnyira vagyunk az új választásoktól, érdemes figyelni a gazdaság helyzetével kapcsolatos elemzéseket. Ezek nemcsak a jelenlegi kormány elé tartanak tükröt, hanem sok olyan ötlettel is szolgálnak, amelyek a választási kampányban olyan érzést kelthetnek a vállalkozók táborában, hogy valóban érdeklődnek a gondjaik iránt. Ilyen például az a következtetés, hogy a legkomolyabb visszahúzó tényező nem a hitelek hiánya, hanem a jogszabályok gyakori változása és azok nehéz betartatása. Míg a magas adókat és a hitelek hiányát csak minden hetedik menedzser érezte fojtogatónak, addig a jogi akadályokat minden második. A sort egyébként a magas elvonások, a hivatali korrupció és a közbeszerzések áttekinthetetlensége folytatta. A megkérdezettek hetven százaléka vélekedett úgy, hogy állami megrendelést csúszópénz nélkül nem lehet szerezni. Bár az elmúlt négy évben különféle pozitív dolgokat is tapasztaltunk, az a tény, hogy a vállalkozások korlátozó tényezőinek sorrendje alig változott, meglehetősen rossz bizonyítványt állít ki a jelenlegi kormány teljesítményéről. Ehhez járul a kormányfő és az államfő nyílt vitája arról, ki igyekszik szebb képet festeni az ország makrogazdasági helyzetéről. Ennek is komoly háttere van, hiszen szinte minden független elemzés egész sor pesszimista következtetést vont már le arról, milyen esélyei lesznek az ősszel üres kasszával induló új kormánynak, a jövőre soha nem látott mértékű hiánnyal fenyegető állami költségvetésnek, egészen addig, hogy az évek óta folyamatosan növekedő államháztartási hiány két év múlva, a privatizációs bevételek elapadásával akár nagy válságot is előidézhet. Persze egy leköszönő kormányfőtől nem várhatunk különösebb önostorozást, az év végén viszont jó lenne, ha a bársonyszékek új tulajdonosai nem csak az elődjüktől örökölt helyzetre mutatnának rá, hanem arra is, hogy megbízatásuk első két évében milyen alapvető változásokat terveznek. Utána ugyanis, az újabb választások közeledtével már ők sem erőltetik majd a kellemetlen döntéseket.

A hazai körülményeknek tart tükröt az a svájci felmérés is, amelyben a beruházók hazánkat a lehetséges céljaik közül csak a 39. helyre sorolták. Vagyis tavalyhoz képest nem sikerül előrelépnünk, a külföldiek számára a leginkább elriasztó tényezők között az adminisztratív akadályokon kívül a magánszférába jutó magas állami dotációk, a magas munkanélküliség, a jelentős elvonások, a külkereskedelmi hiány, a rossz munkajogi szabályozás és a gyengén működő tőkepiac szerepelt. Vonzó tényezőként jószerivel csak az olcsó munkaerő jutott eszükbe. Az összesen 314 mutató alapján összeállított listán hazánkat az egykori szocialista sorstársak közül Észtország, Magyarország és Csehország előzte meg, mögöttünk végzett viszont az egyébként nagy kedvenc Szlovénia és a nagyságában bízó, de egyre problémásabbnak számító Lengyelország.

A héten egyébként egész sor szociális kedvezmény lépett életbe, de a pénzügyminiszter utalásai alapján egy részük talán nem éli túl a jövő évi költségvetés elfogadását. Érdekes, hogy a sajtóban is hányan nem tudtak ellenállni a csábításnak és szalagcímben emelték ki, hogy a milliomosok gyermekei is részesülnek a családi pótlékból. Miközben az új intézkedés fő haszonélvezője az elmúlt évek áremelései által leginkább sújtott középréteg, amelynek tagjai számára igenis komoly tétel a gyermekenkénti pár száz korona. Emlékezzünk csak vissza, milyen kis visszhangot váltott ki a statisztikai hivatal minapi bejelentése, hogy megkezdődött a hazai lakosság számának csökkentése. Pedig ez komoly törés, melynek visszafordítására összehangolt családpolitikai kampányra (és tettekre) lenne szükség. Ez is nagyszerű lehetőség lenne a választási kampányban, kár, hogy kevesen élnek vele.