Nacionalizmusteória

„Ragyogóan szellemes esszéíróként” jellemezte a prágai magyar professzor a cambridge-i cseh kollégát, aki a világban ugyancsak nehéz kórként jelentkező nacionalizmus egyik legkiválóbb, nemzetközileg elismert kutatója volt, s alapvetően az iszlám elemzése vezette e témához. Arra is maradt ideje, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni Európa konfliktusait is szemügyre vegye. Nacionalizmus-meghatározását sokan vitatták, de még többen ismerték el. „A nacionalizmus olyan politikai elv, amely a kulturális azonosságból fundamentális társadalmi kötöttséget farag”. Gellner a rendszerváltás után visszatérhetett Prágába, ahonnan még a nácik elől menekült és éppen a közép-európai viszonyokra való tekintettel tartotta lényegesnek, hogy munkáját hazájában is ismerjék. Ugyanilyen okok vezették Rákos Pétert, amikor magyarul népszerűsítette Gellnert, és egyszersmind bizonyos tételeivel szemben kételyeit is megfogalmazta. Egyebek között Gellnernek azzal a meggyőződésével kapcsolatban, hogy a nacionalizmusnak nincs nagy jövője. „Ha a nacionalizmussal fel akarjuk venni a harcot” – jegyezte meg Rákos – „sajátos mivoltában kell megragadnunk... Okát a nacionalizmusnak csak úgy tudjuk adni, ha az ízét is ismerjük. Hogyan ízlik az etnicitás almája? Bolygónk állapotát szemlélve attól tartok, hogy az egyik legkeserűbb mellékíze a rettegés.” Talán szükségtelen bizonygatni, hogy a megállapítás sajnos érvényes. Nyilván ez a felismerés vezeti a brnói Centrum pro studium demokracie a kultury intézményt, amikor sorozatban adja közre Gellner műveinek fordítását. A néhány hete megjelent kötet címe tömören ennyi: Nacionalizmus.

Gellner kiindulási pontja: „ma már mindenki tudja, hogy egy nemzet hatalma és tekintélye a növekedés éves mértékétől és a gazdasági hatásától függ és semmiképpen sem attól, hogy a térkép milyen nagy részét festi be saját nemzeti színeivel.” Ezért a nacionalista és szélsőséges nemzeti demagógia gyógyítására Gellner négy gyógyszert javall. Szerinte a politikai stabilitás biztosítása kizárja a nacionalizmus extrém eszközeinek hatásosságát. Nem is szólva arról, hogy a politikai stabilitás általában az életszínvonal magas szintjével jár együtt, amely rendszerint ellehetetleníti a nacionalisták kedves és sűrűn alkalmazott fegyverét, a demagógiát. A stabilitás viszont nem jelentheti a 19. századi állapotok bebetonozását, kivált, ha a nacionalizmust – úgy, mint Gellner – azonosítjuk a nemzetállam történelmi funkciójával. Gellnernek az a következtetése, hogy a nemzeti érdekek nem feltétlenül csak állami keretek között érvényesülhetnek, hiszen az állami önzés a nacionalizmussal ikertestvér. Szerinte a nemzetközi intézmények jobban biztosítják egy-egy régió, esetleg államhatárokkal darabokra szabdalt gazdasági egység érdekeit, mint az állami mindenhatóság és a különböző nemzetekhez tartozó közösségek éppen ekként győződhetnek meg a közös haszonról, illetve a nacionalista előítéletek tarthatatlanságáról. Talán ennél is fontosabb, hogy szükségesnek látszik az olyan folyamatok segítése, melynek végeredményeként egy-egy nemzeti kultúra és tradíció nem feltétlenül kötődik egy-egy államalakulathoz, területhez. A félreértések elkerülése végett: Gellner nem „internacionalizálni” akarta a nemzeti kultúrákat, hanem felerősítette volna a nemzeti kultúrák széles fronton történő találkozását és kölcsönhatását. Gellner ugyan nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, de hozzátehetjük receptjéhez, hogy a kisebbségi kultúrák 20. századi és valljuk meg, kényszerfolyományaként kialakult gyakorlata mintha segíthetné az ilyen folyamatokat.

De ne csupán az elméletről essék szó. Az erdélyi magyarság nem nagyon hallhatott Gellner teóriájáról, de a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Etnikumok Közötti Viszonyok Kutatóközpontjának (CCRIT) felmérése igazolja a cseh-angol tudóst. Mert az erdélyi magyarok legfontosabb kérdése anyagi helyzetük rendezése és ezután következnek a politikai jövőre vonatkozó elképzelések. A stabilitásra való igény pedig úgy jelentkezik, hogy 88,5%-uk helyesli az RMDSZ és a kormányzó román szociáldemokraták együttműködését. A multikulturális rendszerben oktató egyetemen a rendszerváltás óta pedig megháromszorozódott a magyarul előadott tárgyak, illetve a magyar hallgatók száma.