A komáromiak végig uralták a festői környezetben rendezett mérkőzést
Festői környezetben, de mély talajú pályán játszott a KFC a kupában
A labdarúgó Slovnaft Cup 4. fordulójában Horhát községben (Hrochoť), a III. ligás RSC Hamsik Academy Banská Bystrica vendégeként lépett pályára a komáromi KFC. A lila-fehérek magabiztos játékkal jutottak a következő körbe.
A Hamsik Academy csapatának központjában műfüves pálya állt volna a csapatok rendelkezésére, így az illetékesek úgy döntöttek, hogy a klubbal szorosan együttműködő, besztercebányai járásbéli Hrochoť természtes gyepén mérik össze tudásukat. A pálya viszont itt sem volt ideális, elég mély volt a talaj, ahol pedig a lelátó beárnyékolta, már a mérkőzés előtt látszódott, hogy csak néhány percet él majd túl a fű.
A hazaiak kezdőjében több élvonalbali csapatnál nevelkedett játékost találhattunk, de a komáromiaknak ismerős név is feltűnt a HA-nál, hiszen Patrik Abrahám két éve még a lila-fehérek színeiben játszott. A kispadon ott volt a DAC utánpótlásában is megforduló Marko Beran, valamint a korábban szintén a sárga-kékek kötelekébe tartozó, a somorjaiak színeiben a másodosztályban, a Pohronie mezében pedig az élvonalban is védő Adrián Slančík. A vendégeknél Radványi Miklós ahogy Füleken, itt is egy kevert csapatot küldött a pályára.
A kezdő sípszó előtt a polgármester nevében is köszöntötték a nézőket, de ennél érdekesebb volt, hogy a játékvezetők labda nélkül érkeztek, ám a kézfogások után, mikor a csapatok elfoglalták helyüket a pályán, előkerült a játékszer is. A helyszínre utazva az „erre a madár sem jár” mondat járt a fejünkben, ám ez közel sem volt igaz, hiszen a település egy gyönyörű, erdős területen fekszik, ahol megannyi énekesmadár hangját lehetett hallani. A helybéliek ugyan nem olyan nagy számban voltak jelen, mint néhány hete Nagyölveden a DAC vendégjátéka, vagy egy hete a KFC füleki szereplése alkalmával, de a fociszeretők majdnem megtöltötték a kis lelátót, összesen 310-en nézték meg a találkozót. A tribün mellett nem hiányzott a csapolt sörrel, kofolával, sült kolbásszal és káposztalevessel felszerelt büfé sem.
A mérkőzés elején a hazaiak bal oldala nagyon aktív volt, de az akciókat nem sikerült jól zárniuk, mellélőttek két nagy helyzetben, de Abrahám Dlubáč kapus kezébe is fejelt az ötösről. A túloldalon Ganbold lövését védte Hamrák és még csak a 15. percben jártunk. Ezt követően érezhetően belelendültek a komáromiak, a 23. percben pedig Špyrka jobbról érkező beadására középen Németh és Tóth Gábor is érkezett, végül a kapu torkából utóbbi lőtt a hálóba, 0:1.
Öt perccel később a kaputól 18 méterre Tóth harcolt ki szabadrúgást, amit Šmehyl lőtt szépen a jobb felső sarokba, 0:2. A félidőig a vendégek részéről Pillár szöglet utáni fejesét, valamint a hazai Jackuliak távoli lövését jegyezhettük fel még, de egyik sem talált kaput.
A szünetben tombolahúzásra is sor került, ahol a második díj egy Marek Hamšík által dedikált labda, az első egy szlovák válogatott mez volt. Ám a sorsoláskor kiderült, hogy a szlovák futball legendája nem érkezett meg időben a találkozóra, így a dedikálásra csak a lefújás után került sor.
A szünetben kettőt cseréltek a vendégek, Špyrka és a sárga lapos Tóth helyére Špalek és Sylvestr érkezett. Az első két lehetőség a hazaiak előtt adódott, de az ígéretes tízméteres lövés nem talált kaput, majd a második helyzetük is kimaradt, míg a vendégek részéről egy hátulról előrevágott labdával Sliacky indult meg a pálya közepéről. A szélső a tizenhatoson belülre érve kapura lőtt, amibe Hamrák beleért, de a labda a hálóban kötött ki, 0:3.
A lila-fehérek kontrollálták a játékot, a megindulásaikban ott volt a veszély, de úgy tűnt, már nem pörögnek teljes fordulatszámon. Radványi két cserével igyekezett frissíteni a középpályán, Žák és Pastorek Nagy Gergő és Sliacky helyét vette át. Ezekben a percekben felbátorodtak a Hamsik Academy játékosai, de egyre fáradva nem hoztak jó döntéseket az ellenfél térfelén. Ennek okaként a nézők leginkább a játékvezetőt nevezték meg, ám Libiak egy-két kis hibát leszámítva jó ítéleteket hozott. Tizenöt perccel a vége előtt az ötödik Duna-parti csere következett, Kmeťo Ganboldot váltotta. A hajrában egy szöglet után a hazaiak csapatkapitánya, Kapor fejelt Dlubáč kezébe, pedig a nézők már gólban reménykedtek. A 89. percben egy gyors komáromi kontra végén Špalek lőhetett a tizenhatoson belül, de a felső lécet találta el, a lehulló labda pedig éppen a kapus kezébe esett. A kegyelemdöfést a 90. percben Kmeťo adta meg a hazaiaknak, aki a védők közül kilépve, a kifutó kapus felett emelt a kapuba, 0:4.
A KFC meggyőző játékkal jutott tovább a kupában, de elsősorban továbbra is a bajnokságra összpontosítanak a Niké Liga újoncánál. „A hétvégén is természetes füvön fogunk játszani, így most is ezt szerettem volna. Nem tudtam, hogy ennyire mély talajú pálya fogad majd minket. De ezt is megoldottuk, az ellenfélnek talán nem is volt kaput eltaláló lövése. Rúgtunk négy gólt és még jó néhány helyzetet ki is hagytunk, minden a papírforma szerint alakult. Örülök, hogy senki nem sérült meg, és hogy akik múlt héten pihentek, több időt töltöttek a pályán. Láttam pár jó teljesítményt, ez pedig mindig jó egy edzőnek, hogy fájhat a feje, mikor eldönti, ki kezd a következő mérkőzésen. A kupában egyelőre körről körre haladunk, elsősorban a bajnokságra koncentrálunk, ezért is pihentettem néhány futballistát, hiszen vasárnap nagyon fontos mérkőzés vár ránk” – foglalta össze a találkozót Radványi Miklós, a KFC vezetőedzője.
A játékosok helyenként csúszkáltak, ez pedig a játék minőségén rontott, a becsúszásoknak viszont kedvezett, így néhány komolyabb összecsapást is hozott a mérkőzés. „Nagyon őszinte nem akarok lenni, de a pálya nagyon mély volt, nehéz volt kontrollálni a labdát. A játékvezető engedte a kemény játékot, ezt pedig nekünk ki kell használni, hiszen ha te nem mész bele olyan keményen a párharcokba, akkor el fogod veszíteni azokat. Én is így álltam hozzá, minden mérkőzésen próbálom a maximumot nyújtani, akár egy harmadik, akár egy első ligás csapat az ellenfél. Egy kupamérkőzésen mindig akadnak lehetőségei a kisebb csapatnak is, de itt kell megmutatnia a tudását az élvonalbeli klubnak, hogy ezeket a meccseket is győzelemmel tudja zárni” – értékelt lapunknak a csereként fél órát játszó Pastorek József.
RSC Hamsik Academy–KFC Komárno 0:4 (0:2)
Hrochoť, 310 néző. Jv.: Libiak
Gólszerzők: Tóth G. (23.), Šmehyl (30.), Sliacky (49.), Kmeťo (90+1.)
Sárga lap: Abrahám, ill. Tóth G., Žák
HA: Hamrák–Dopater (46. Rusko), Krištof, Abrahám (69. Beran), Jackuliak (56. Puškár), Netolický (46. Sásik), Jenat, Holub, Brodziansky, Barbora (56. Hanes), Kapor
KFC: Dlubáč–Šmehyl, Špiriak, Pillár, Rudzan–Nagy G. (64. Pastorek), Németh T.–Ganbold (74. Kmeťo), Špyrka (46. Špalek), Sliacky (64. Žák)–Tóth G. (46. Sylvestr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.