Lassan eléri a Fideszt a Tisza árja

magyar peter

Szeptemberben tovább nőtt a Tisza Párt támogatottsága, miközben a Fideszé nem változott, miközben négy parlamenti párt is a szakadék szélén áll – derül ki az IDEA Intézet friss felméréséből.

Magyar Péterék pártja már a Fidesz nyakában liheg – állítja az IDEA Intézet friss felmérése, amit szeptember 27. és október 7. között végeztek. Ez már a második felmérés a Závecz Research adatsora után, ami a Tisza tartós erősödését tükrözi, illetőleg azt, hogy karnyújtásnyira került a Fidesztől. A vizsgált időszakban a Fideszre a felnőtt népesség 28 százaléka szavazott volna, 26 százalék viszont a Tisza Párta adta volna le szavazatát. Ez azt jelenti, hogy egy ősz eleji képzeletbeli parlamenti választáson a kormánypártok a szavazatok 39 százalékát gyűjtötték volna be, miközben a Tisza Párt hátránya a biztos szavazó, pártot választani tudók között is csak 2 százalékpont lett volna (37%). Ha szeptember végén országgyűlési választásokat tartottak volna Magyarországon, akkor a DK és a Mi Hazánk is elérte volna a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, azonban a többi parlamenti párt, mint például a Momentum, az LMP vagy az MSZP 1 százalékon vagy az alatti szinten van. 

(Tlx, Npsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?