Műélvezet tehetőseknek

Jó ideje vége a régi időknek, a „zárt” kulturális életnek, amikor az illetékesek jó szándékkal odafigyeltek arra, milyen szellemi táplálék kerül az asztalunkra külföldről (sőt olykor belföldről is), és árgus szemekkel vigyázták, nehogy olyasmit kapjunk, ami „megfertőzhet” bennünket. Világhírű előadók, társulatok abban az időben ritkán fordultak meg errefelé.

Vegyük például a könnyűzene külföldi csillagait: ők általában csak olyankor látogattak el hozzánk, amikor már sehol másutt nem akadt vevő a produkciójukra. Bevallom, ez a régi beidegződés nálam még most is működik olykor, vagyis ha egy „nagy nevet” hirdetnek a plakátok, önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: Talán csak nem neki is olyan rosszul megy már, hogy mi is jók vagyunk neki?!

Persze nincs teljesen igazam, a rendszerváltás óta egyáltalán nem csupán azok a művészek látogatnak el tájainkra, akiknek már leáldozóban a csillaguk. A kulturális kínálat határozottan javult. A világhírű, színvonalas produkciókat tényleg tálcán kínálják nekünk. Mi hát akkor a bajom, ha már tálca is van? Talán csak annyi, hogy ezekre a külföldi produkciókra nemegyszer meglehetősen borsos áron lehet csak bejutni.

Én elhiszem, hogy nem olcsó mulatság neves művészeket idecsábítani. Egyvalamiről azonban mintha megfeledkeznének a szervezők. Mást jelent a középréteg Nyugaton, és mást nálunk. Nyugaton a középréteg (a mi szemszögünkből irigylésre méltóan) szépen megél a maga középrétegű fizetéséből, könnyedén futja belőle a kultúrszomj csillapítására. Nálunk azonban a „középréteg” többnyire azt jelenti, hogy „nem lehet ám fejetlenül ugrándozni, jól meg kell gondolni, mire adjuk ki a pénzt, hogy a következő fizetésig maradjon is belőle valami”. Pedig ez a középréteg alkotja a kulturális rendezvények közönségének jelentős részét. Nem biztos, hogy közülük sokan megengedhetik maguknak a (nagyon) több száz koronás színházjegyet. ĺgy pedig félő, hogy éppen azok maradnak le ezekről a produkciókról, akiknek valóban szólhatna, akiket érdekel és szívesen megnéznék.

Persze nem kizárt, hogy a szervezők sok esetben a tehetős közönségre vadásznak. A „tehetetlenebbje” meg magára vessen, ne a borsos árú produkciók felé tekingessen.