Moldávia: egy újabb Koszovó?

A moldáv kormány kötelezővé tette az orosz nyelv tanulását az iskolákban, a „románok történelme” helyett „Moldávia történelmének” oktatását erőlteti, és a néhány éve bevezetett megyésítést eltörölve a régi, szovjet időkben használt, szuperközpontosított és a jelenlegi európai normákkal ellentétes „rajonos” közigazgatási felosztáshoz tért vissza. Ugyanakkor betiltotta az ellenzékben lévő, román tagságú Kereszténydemokrata Néppártot.

Chisinau utcáin a több tízezer embert megmozgató tüntetések mindennapos jelenséggé váltak. A hét végén is százezren követelték a kormányzó kommunisták lemondását. A kormány egyik-másik intézkedését visszavonta ugyan, de továbbra is támad. Január végén például felvetette a Bukaresttel fenntartott diplomáciai kapcsolatok befagyasztását és a chisinaui román nagykövetség bezárásának gondolatát. Ebből az elképzelésből mostanára „csak” annyi maradt, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították, és kiutasították az országból a román nagykövetség katonai attaséját, Ion Ungureanut. Bukarest válaszlépésként szintén kiutasított egy moldáv diplomatát.

A Bukarest és Chisinau közti egymásra mutogatás mögött jóval szélesebb – horribile dictu: Moszkváig nyúló – politikai megfontolások is felsejlenek. Oroszország kész mindent megtenni azért, hogy Moldáviát érdekövezetében tartsa, s rajta keresztül Romániát is magához láncolja. Egyes vélemények szerint Oroszország nem hajlandó lemondani a balkáni térségről, Chisinaura és Bukarestre éppen a Belgrádig vezető egyenes út okán lenne szüksége.

Nem titok, hogy Voronin moldáv elnök Moszkva támogatásával kívánná kivezetni súlyos gazdasági helyzetéből országát, Romániának azonban nincs kedvére a mai chisinaui oroszbarát politika.

Voronin azzal vádolja Bukarestet, hogy nem tartotta tiszteletben azt a tavalyi egyezséget, amelynek értelmében a két állam viszonyát pragmatikus és nem érzelmi alapokra kellett volna helyezni. A moldáv elnök példaképpen azt hozta fel, hogy vezető román politikusok ma is kétharmados „román” moldovai lakosságról beszélnek, holott az ország „több mint hárommillió lakosa moldávnak vallja magát”. Chisinau szerint a két hónapja tartó moldáviai tömegtüntetések mögött is Románia kifejezetten nacionalista és irredenta érdekei húzódnak meg.

Bukarest a vádakat visszautasítja, s fájlalja, hogy miközben Chisinau jelentős román gazdasági segélyeket – tavaly több mint 20 millió dollár értékű villamos energiát, egymillió dollárt új útlevelek bevezetésére és több százezer dollárt kulturális és médiaműhelyek fenntartására – kapott, a Pruton túli románoknak számukra hátrányos intézkedésekkel kell nap mint nap szembenézniük.

Adrian Nastase román kormányfő a chisinaui magatartást politikai agresszivitásnak minősítette, amelyet a moldáv vezetés a román szellemiség és Románia ellen irányít. Még januárban kijelentette: a chisinaui kormány döntései antidemokratikusak és Európa-ellenesek. Nastase a revizionizmus vádjára azt válaszolta: ha ez lett volna a célja, Románia már 1991-ben magához csatolta volna Moldáviát. Románia viszont 1992-ben az első állam volt, amely az új országot, a független Moldovai Köztársaságot elismerte.

A román miniszterelnök vádjaira Tarlev moldáv kormányfő válaszolt. Kifejtette: a román vezetés semmibe veszi az európai normákat és a nemzetközi jogot, s könnyedén figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a Moldovai Köztársaság független ország, amely szabadon megválaszthatja politikai rendszerét anélkül, hogy abba bárki is beleszólna. Tarlev úgy véli, Bukarestnek tudomásul kell vennie, hogy a moldovai lakosság zöme „moldávnak” tartja magát.

Február végén Nastase Moszkvában arról biztosította az orosz vezetést, hogy Románia nem kíván beavatkozni Moldávia belügyeibe, s cserében ezt Moszkva is megígérte. Ám alig érkezett haza a román miniszterelnök, az orosz duma állásfoglalást fogadott el, amelyben szó szerint ez állt: „Nyugtalanítónak tartjuk Románia azon próbálkozásait, hogy a moldáv ügyekbe beavatkozzék. A román kormány bebizonyította, hogy a moldáv szuverenitást semmibe veszi.”

Mircea Geoana a chisinaui román katonai attasé kiutasítását súlyos döntésnek nevezte. A román külügyminiszter visszautasította azt a vádat is, mely szerint Románia beavatkozik Moldávia belügyeibe. Radu Podgoreanu, a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke hasonlóképpen látja a dolgokat. Szerinte a chisinaui hatalom úgy próbálja megoldani a súlyos moldovai gazdasági krízist, hogy elszigeteli Moldáviát, iskolákat terrorizál, diplomatákat utasít ki, s közben a felelősséget a szomszédokra és a nemzetközi fórumokra hárítja. Egyszóval: a Moldovai Köztársaságot egy széles Transznyisztriává próbálják változtatni.

Podgoreanu azt is kimondta hangosan, amit suttogva már többen megfogalmaztak: hogy a manőverek kétszínű játék részeit képezik, amelynek politikai célja Románia NATO-betagolódásának hátráltatása. A külügyi bizottsági elnök abban reménykedik, hogy Európában már kezdik „megérteni”, mi is történik Chisinauban valójában, ez tehát nem akadályozhatja Románia NATO-tagságát. A chisinaui hatalom az 1998 óta az ország déli részén etnikai alapú területi autonómiát élvező gagaúzokkal is hadilábon áll. Itt a cél: Gagaúzia (Gagauz Yeri) autonómiájának megváltoztatása, a gagaúzok elnökének (báskánjának) menesztése, és ezáltal Chisinau befolyásának növelése. De tapodtat sem haladt Transznyisztria ügyének rendezése, pedig erről Oroszország, Ukrajna és Moldova az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet égisze alatt már egy éve megál-lapodott. E megállapodás szerint Oroszországnak naponta egy szerelvény fegyverzetet kellene a Dnyeszteren túli területről kivonnia. A szállítmányok azonban hetek óta szünetelnek.

A chisinaui vezetés ugyanakkor hátrányosnak minősítette a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank segélyprogramjait, és gondjainak megoldását egységes ukrán–orosz– moldáv villamos rendszer létrehozásában látja. Mindeközben az ország népe nyomorog, a havi átlagkereset 20 dollár körüli, a nyugdíjakat hosszú hónapok óta nem fizették ki, a gazdaságot a helyi, illetve az orosz és az ukrán maffia uralja, s a lakosság háromnegyede képtelen lakása rezsijét kifizetni.

Az etnikai feszültség azonban napról napra növekszik, s egyik percről a másikra véres összecsapásba torkollhat. Csak remélni lehet, hogy Románia szomszédságában nem egy újabb Koszovó kialakulásának vagyunk a tanúi.

A szerző kolozsvári munkatársunk