Mizériák és Óperenciák

Hardveres-szoftveres világunkban hol van már a hetvenhét magyar, s abból az égig érő fák, meg a mézeskalácsból rakott vagy a kacsalábon forgó ezek-azok! Oda a csodás üveghegyek, oda az Óperencia! Hiszen manapság más szelek fújnak felénk az Óperenciás-tengeren túlról is – mivelhogy lerövidült oda az út. Különösen az internetes, e-mailes nemzedék érzi, hogy a csodák birodalma a valótlan mesevilágból közelebb, sőt egészen közel költözött hozzánk, hozzájuk. Az Óperencia az új kelet-európai (e)migráció okozója és célhelye lett. Magyarán, Óperencia az opervízummal odaérkező operek álmainak új Amerikája, vagyis netovábbjaként jött át a tűzijátékos és pezsgős kísérettel követett ezredfordulón. Hosszú sorokban várakoznak operjelöltek egyes nagykövetségek előtt, hogy bebocsátást nyerjenek Óperenciába. Aztán útilapuval a talpukon, hátizsákjukban atyai-anyai köny-nyekkel és féltéssel, mellé Isten áldásával, elindulnak bébiszitterkedni. Hadd menjenek világot látni, mondanám, mert a négyütemű ezt diktálja bennem, de félek, hogy azt a sok új emigránst nem csak a világlátás vágya vonzza el az Óperencián innenről.

Reménykedünk, hogy jobb lesz itt. Hogy Óperencián innen is csak úgy potyog majd a fáról a sült galamb, még a parittyagumit se kell meghúzni. De hallhatók olyan nézetek is, hogy ez még jóval odébb van. Van ugyanis, aki azt vallja, több nemzedék kell ahhoz, hogy errefelé megváltozzon a múltból átcipelt gondolkodásmód, érték- és eszmerendszer. Na jó, a jövő nemzedékére, leszármazottainkra legalább süt majd a nap, bízhatnék ebben. Csakhogy aligha feltételezhetem, hogy az életminőségi váltás antropológiai vagy növekedéstani probléma, s ez az Európa szívébe fogadott emberiség majd kinövi ijesztő életmódzavarait, mint óvodás a beszédhibát. ĺgy aztán két lehetőség van: vagy csodatevőkre várunk kánaánügyben, vagy felkötjük az alsóneműt, és tudást osztunk az ifjú nemzedékeknek, de mielőbb és minél alaposabbat. És ezzel együtt a tudás érvényesítésére alkalmas lehetőségeket is teremtünk, de mielőtt még elütné a tizenkettőt. Mert ha nem, akkor a jövő nemzedéke, amely – a remények szerint – fél lábbal már eleve Óperenciába születik bele, ki is vándorol Óperencia szebb, de főleg gazdagabb vidékeire. Legalábbis az okosabbja. Mi meg itt maradunk. Mizériában.