Mikloško, a „magyar”

Akkor a Matica slovenská terjesztette elő azt a nyelvtörvény-tervezetet, amely hivatalos nyelvként mindenhol és kivétel nélkül csak a szlovákot ismerte el. Az akkori szlovák kormány más változatot dolgozott ki. Ez a tervezet lehetővé tette a magyaroknak is, hogy azokon a településeken, ahol az arányszámuk eléri a húsz százalékot, a hivatali ügyintézésben is használhassák anyanyelvüket. Az akkori kormányfő, Vladimír Mečiar kivárásra rendezkedett be. Nem akarta támadásoknak kitenni önmagát, ezért azt hangoztatta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács döntse el, melyik tervezetből lesz jogszabály. Akkor éppen František Mikloško tett sokat annak érdekében, hogy a kormány javaslatát fogadják el. Kapott is ezért rendesen a szlovák nacionalistáktól és másoktól is, hiszen – valljuk meg őszintén – akkor a szlovákság többsége a maticás javaslatot támogatta. Ezért magyarbarátnak, árulónak kiáltották ki a másként gondolkodó és – cselekvő! – Mikloškót. Aki hiába érvelt azzal, miként követelhetné meg magyar nagymamájától, hogy mától a helyi hivatalokban is csak szlovákul szólaljon meg. Kevesen gondolkodtak el szavainak erkölcsi és bölcs politikai tartalmán. Annál többen rikoltoztak rá még az utcán is, hogy magyarbarát, nemzetáruló... Nem lehetett könnyű elviselnie saját nemzetének értetlenségét, sok szlovák ember szidalmát. Bizony, a mindig szellemes, viccelődő képviselőtársam is komor tekintettel járt abban az időben, de öntudatosan és igazságának tudatában viselte saját, nem könnyű keresztjét.

Idestova négy éve a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökségében parázs vita zajlott arról, hogy támogassuk-e a Magyar Koalíció Pártjának felvételi kérelmét a konzervatív pártok európai szövetségébe, az EDU-ba. Elvben vétózhattunk volna, s megvallom őszintén, hogy én ideiglenesen ilyen megoldás felé hajlottam, mert annak idején a komáromi Cirill és Metód-szoborcsoport ügyében vitába keveredtünk az MKP-val. Elsősorban František Mikloško okos érvelése döntött arról, hogy végül a többség támogatta a tagfelvételt.

Tudtam, hogy az MKP nem állít saját jelöltet, s már csak ezért is hosszasan fogja mérlegelni, hogy az államfőjelöltek közül kit támogassanak a magyarok. Borúlátóan vártam az MKP Országos Tanácsának döntését. Főleg azért, mert a szlovákiai politikai gyakorlatban az értékközpontúsággal és az elvi alapállással szemben eléggé eluralkodott a pragmatikus, gyakran elvtelen kufárkodás. Egyesek mindezek alapján esetleg úgy gondolhatták, hogy mire megy az MKP azzal, ha egy alig hét százalékos támogatottsággal rendelkező jelölt mellé áll. Mégsem így történt. Örömmel tölt el, hogy bebizonyosodott: azért nem minden párt számára üzlet a politika. A közös értékek olykor mégiscsak többet nyomnak a latban. Fontos, hogy minél gyakrabban megbizonyosodjunk erről. Miként az is lényeges, hogy az MKP Országos Tanácsának döntése nyomán sok szlovák meggyőződhetett arról, igenis van értelme jó kapcsolatokat építeni a magyarokkal. Adott alkalommal tisztességesen képviselni az ő érdekeiket is, mert ez is országos érdek.

Az MKP nem állított saját államfőjelöltet. Ezért remélem, hogy a párt tagjai és szimpatizánsai az Országos Tanács ajánlatát megszívlelve olyan személyiségre adják voksaikat, aki nemcsak szavakban vagy a kampány idején magyarbarát, hanem valóban a tényleges szlovák–magyar megbékélés híve. S ezt az alapállását egész eddigi életével, tetteivel igazolta.

A szerző a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnökségi tagja, belügyminiszter