Tavaly a szlovák erdők területének 25 százalékát monokultúrák alkották

321
Szlovákia |

Tavaly a szlovák erdők területének 25 százalékát monokultúrás erdők alkották. Ezek az erdők Szlovákia faállományának közel 30 százalékát tartalmazzák. Erről a Szlovákiai Környezetvédelmi Minisztérium Környezetpolitikai Intézete (IEP) számolt be a közösségi médiában.

„A bükk monokultúrák nagyobb arányban fordulnak elő, ezek az erdőterület 12 százalékát teszik ki. A lucfenyő monokultúrák alig hat százalékot képviselnek, és különösen érzékenyek a kártevőkre, szárazságra és a magas hőmérsékletekre” – magyarázták az elemzők. 

A monokultúrák aránya az egyes nemzeti parkokban körülbelül 21 százalékos szinten van – tették hozzá.

Az IEP szerint a monokultúrás erdők természetesen is előfordulhatnak a nemzeti parkokban, ahol alkalmazkodtak a magas tengerszint feletti magasság vagy a meredek lejtők sajátos körülményeihez, például törpefenyő formájában. 

„Sok ilyen erdő azonban emberi beavatkozás következtében jött létre, ami sebezhetőbbé teszi őket” – jegyezték meg az elemzők.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a vegyes erdők nagyobb ellenállást mutatnak a klímaváltozással szemben. A különböző gyökérmélységek miatt több vizet képesek megkötni. Ez hatékonyabb vízhasználathoz és a nedvesség hosszabb ideig történő megtartásához vezet a talajban. Ennek pozitív hatása van az egész ökoszisztémára, beleértve az erózió elleni védelmet és a talajvízminőség javulását. Emellett jobban ellenállnak a szárazságnak és jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz – magyarázta az intézet.

„A szomszédos Csehországban, ahol szintén küzdenek a túlszaporodott szúval és a klímaváltozás hatásaival, elfogadtak egy törvénymódosítást, amely előírja a klímaváltozásnak ellenálló, fajokban és életkorban változatos erdők telepítését. Elsősorban különböző lombhullató fajokat részesítenek előnyben” – tette hozzá az IEP.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?