A komáromi fiatalok is bemutatkozhattak Luxemburgban

komáromi röpisek
Stroossen |

A lehető leggyorsabban eldöntötte a továbbjutás kérdését a komáromi férfi-röplabdacsapat Stroossenben, a Challenge Cup 1. fordulójának visszavágóján, amelyet ugyancsak megnyert

A Duna-partiak a múlt heti 3:1-es győzelem birtokában úgy léphettek pályára a luxemburgi visszavágón, hogy két játszma megnyerése már elég a továbbjutásukhoz. Ugyanakkor vezetőedzőjük, František Ogurčák felhívta a figyelmet arra, semmiképpen se szeretnék, hogy ebből az egyik az aranyszett legyen, azaz el szerette volna kerülni a nagy izgalmakat. Védencei pedig maximálisan megfogadták az intelmet: az első, majd a második játszmát is megnyerték. Előbb 11:11 után alakították ki azt a 2-3 pontos előnyt, amit végig tartottak, másodjára pedig 14:14 után hagyták állva a Stroossent.

„Nagyon elégedett vagyok. Az első két játszmában szinte hibátlanul röplabdáztunk. 2-3 hiba csúszott csak be, azt játszottuk, amit előzetesen szerettünk volna, bevált a taktikánk. A fiúk ügyesek voltak, és annak is örülök, hogy a fiatalok jó színben mutatkoztak a meccs második felében, sokat jelenthet ez nekik a jövőben” – értékelt Ogurčák a meccs után.

Az említettek – Liška Ákos Bence, Lehotka Tamás és Pfeiferlik Lajos – is nemegy ponttal és blokkokkal járultak hozzá a végül 3:2-es komáromi sikerhez, mindezt pályafutásuk legelső felnőtt nemzetközi kupameccsén! Az este pontkirálya azonban Sánta János lett. A 23 éves játékos neve mellett stílusosan 23 pontot érő támadásbefejezést jegyzett a statisztika. 

A komáromiak ezzel kettős győzelemmel búcsúztatták a Strossent, akik a tavalyi párharcukban még meglepték a piros-fehéreket hazai pályájukon. Luxemburgban azonban akkor is kikaptak tőlük és kiestek. 

Az UJS Spartak csapatára a svájci Näfels vár a Challenge Cup 2. fordulójában. A helvét gárda csak most kapcsolódik be a sorozat küzdelmeibe. A párharc első meccsét Komáromban rendezik november közepén, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Svájcban. 

A másik szlovákiai klub, a Myjava kettős vereséggel esett ki a spanyol Melilla ellen. A magyar NB I-et a székesfehérvári MÁV Előre képviseli a harmadik számú európai kupában, amely a horvát Medimurje Centrometalt búcsúztatta. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?