Menteni, ami még menthető

Soha ennyien nem gyűltek össze, hogy megpróbálják megmenteni a Földet a globális felmelegedés katasztrofális hatásaitól: több mint tízezren utaztak az indonéziai Balba, miniszterektől aszály sújtotta gazdákon át Nobel-díjasokig.

Soha ennyien nem gyűltek össze, hogy megpróbálják megmenteni a Földet a globális felmelegedés katasztrofális hatásaitól: több mint tízezren utaztak az indonéziai Balba, miniszterektől aszály sújtotta gazdákon át Nobel-díjasokig. Ám bírálóik szerint inkább az általuk megoldani kívánt probléma súlyosbításához járultak hozzá.„Senki sem vonja kétségbe, hogy ez fontos esemény – így Chris Goodall, a Hogyan éljünk kevés széndioxiodot kibocsátva című könyv szerzője. – De a sok ember közlekedik, és az általuk okozott gázkibocsátás nagyobb, mint egy kis afrikai országé.”

A klímaváltozás iránti érdeklődés nagyobb, amióta Al Gore volt amerikai alelnök és ENSZ-szakértők egy csoportja Nobel-békedíjat kapott, amiért felhívta a figyelmet a felmelegedés, a gleccserek olvadása, a minden korábbinál súlyosabb aszályok és áradások, a hőség okozta halálesetek veszélyeire.

Felmerülhet a kérdés, e sorscsapás nyomán egyfajta „gyógyturizmus” van-e kialakulóban. Ezt Yvo de Boer, az ENSZ klímaváltozási konferenciájának végrehajtó titkára cáfolja. „Bárhol tartjuk is, az embereknek oda kell utazniuk – mondja. – A kérdés talán az, szükség van-e erre? A válaszom: igen. Ha nem ültetjük tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államokat, a nagy fejlődő országokat és az Európai Uniót, hogy keressék a megoldást, semmi sem történik, és a tudósoknak az üvegházhatású gázok növekedő kibocsátására és annak következményeire vonatkozó próféciája valósággá válik.”

Az ENSZ becslései szerint a 12 napos konferencia alatt 47 ezer tonna széndioxid és más szennyező anyag kerül a levegőbe főként a repülőgépekből, és a tengerpartokon álló ötcsillagos szállodák klímaberendezéseiből. Ha a számítás pontos, ez Goodall szerint megfelelne egy 1,5 milliós lélekszámú nyugati nagyváros, például Marseille napi kibocsátásának, bár szerinte a tényleges mennyiség ennek a duplája lesz, több mint százezer tonna, ami megközelíti az afrikai Csád egyévi szennyezőanyag-kibocsátását.

A szervezők mindent megtettek a mellékhatások kiküszöbölésére. Indonézia – ahol a világon az egyik legmagasabb az erdőirtások aránya – bejelentette, az elmúlt néhány hét alatt 79 millió fát ültetett a szigetországban, kétszáz kerékpárt ajánlottak fel a résztvevőknek a konferencia helyszíne körüli közlekedésre, és „környezetbarát” papírból készült dokumentumokat osztottak ki a résztvevők között. Külön gyűjtőedényeket helyeztek el a papír- és műanyag hulladék számára.

A derűlátók abban reménykednek, hogy a bali találkozó révén intenzív kétéves tárgyalási folyamat kezdődik meg a kiotói jegyzőkönyvet felváltó egyezményről. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Kiotói Jegyzőkönyve, amely előírja az üvegházhatású gázok kibocsátásának átlagosan ötszázalékos csökkentését az 1990-es szinthez képest, 2012-ben lejár.

„Nem arra van szükségünk, hogy csak beszéljenek, beszéljenek – mondta Ursula Rakova, a pápua új-guineai Carteret-szigetek 43 éves lakója, aki elmondta, hogyan pusztította el az emelkedő tengervíz egykor termékeny földjét Huene szigetén. – Pénzre van szükségünk, hogy földet béreljünk, iskolákat, rendelőket építsünk” – mutatott rá, s elmondta, több föld?művessel és halásszal hajóval, autóbusszal és repülővel utazott el Balira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?