Menekült, oltalmazott, befogadott

Komoly morális dilemmában van néhány EU-tagállam. Mivel a menekültkérelmek elbírálása (hogy valóban menekültről van-e szó), teljes egészében nemzeti hatáskör, így nagyon eltérő gyakorlatok alakultak ki. Vannak olyan országok, amelyek eddig is sok bevándorlót, menekültet engedtek be. Például Svédország. Ám a Husby-zavargások és a svéd radikális párt erősödése óta érezhető a növekvő társadalmi feszültség még e békés skandináv államban is. Ha Franciaországot nézzük, az ország régóta nagyon keményvonalas a menekültkérelmeket illetően. 2013-ban, tehát a nagy hullám megindulása előtt a leadott közel 52 ezer kérelemből 40 ezret már első fokon elutasítottak, majd a fellebbezési szakaszban is csupán további körülbelül 5 ezer főnek adtak valamilyen menekültstátust. Magyarországon 2014-ben 42 777 menedékjogi kérelmet adtak be, ebből összesen (!) 503 főt részesítettek valamilyen fajta védelemben (menekült vagy ún. oltalmazott), vagyis fogadták be részben vagy egészben a kérelmét. Mi történik azokkal, akiket elutasítanak? Még mindig előfordulhat, hogy ugyan nem ismerik el menekültként, viszont a visszaküldés tilalmát megállapítja a hatóság. Ebben az esetben befogadottá válik az adott személy, tehát speciális engedélyt kap arra, hogy ideiglenesen Magyarországon maradjon. Az a kevés szerencsés, aki elismert státust szerez, sok segítséget is kap mellé, hogy beilleszkedjen a magyar társadalomba. Ezt egy integrációs szerződés biztosítja, amit a bevándorlási hivatal köt vele. Még anyagi támogatást is kaphat, 215 ezer forint/hó családonként a plafon, maximum két éven át. Ahogy a tagállami bővítések is megtorpantak amiatt, hogy egyszerűen az uniós intézményrendszer sem bírja a lendületet; úgy a társadalmakat sem lehet végtelenségig terhelni, hiszen akkor még annyi embernek sem tudnak majd segíteni, mint most vagy a korábbi nyugodtabb időszakokban. Mindenképpen figyelembe kell venni itt is a hosszú távú fenntarthatóság szempontjait, a krízis kezelése mellett; ugyanakkor világos, hogy például egymaga Törökország nagyságrendekkel több menekültnek ad otthont jelenleg is. Az is egyértelmű, hogy az unió a nemzetközi szervezetekkel együttműködve az USA-tól is támogatást várhat el. Nincs konszenzus még abban sem, hogy a saját problémáikkal küszködő európai államok hogyan fogjanak hozzá a megoldáskereséshez. Két nagy opció létezik: ha a határon kívülre rekesztik a tömegeket, azzal a még gyengébb szomszédos régiókban – Szerbiától Líbiáig – keletkezik óriási feszültség. Ha csak befogadottként átveszik őket, úgy a Charlie Hebdo utáni hangulatban a belső társadalmi kohézió lazul. A vita tehát jóval józanabbul lehetne folytatni, ha abban konszenzus lenne, hogy egy ideiglenes megoldást keresünk a remélhetőleg ideiglenesen menekülő tömeg számára; senkinek sem célja az európai társadalmi arányok radikális felforgatása.