Megugrott az AIDS-fertőzöttek száma

Jelentősen, 17 százalékkal emelkedett egy év alatt a kínai AIDS-fertőzöttek száma a Pekingben csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint.

Jelentősen, 17 százalékkal emelkedett egy év alatt a kínai AIDS-fertőzöttek száma a Pekingben csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. Az Újkína hírügynökség jelentésében kitért arra, hogy a hivatalosan regisztrált fertőzöttek és betegek számának 17 százalékos növekedése mellett a szakértői becslések immár 850 ezerre teszik a fertőzöttek számát, s százezerre azokét, akiknek halálát az AIDS-vírus okozta, s ez már 40 százalékos növekedést jelent 2001-hez képest.
A pekingi jelentés szerint a hivatalosan regisztrált AIDS-fertőzések több mint kétharmadáért (68 százalék) az intravénás kábítószer-élvezet a felelős, s csaknem tíz százalékát a vérfelvásárlással és -ellátással foglalkozó cégeknél tapasztalható vétkes hanyagság és rossz fertőtlenítés okozza, amelynek következtében elsősorban a szegényebb, vidéki lakosság körében terjed a kór.
Kína korábban hosszú éveken át tagadta, hogy az immunhiányos vírusfertőzések komoly problémákat jelentenének az országnak - emlékeztetett jelentésében az AP hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?