Megoldódik a Kirov-rejtély?

A moszkvai televízió a napokban vetítette azt a dokumentumműsorát, amelyben egyebek mellett azt állapítja meg, hogy a hetven esztendő során lezajlott nyomozások során az elemi kriminalisztikai vizsgálatokat sem végezték el. Közvetlenül a gyilkosság, 1934. december elseje után maga Sztálin irányította a vizsgálatot. Ő már akkor tudta, amit a merénylő, Leonyid Nyikolajev csak a fogságban töltött négy nap után tudhatott meg, hogy Kirov meggyilkolására a bolsevik párton belüli ellenzék adott neki megbízást. Be is vallotta, de ez sem mentette meg a golyótól. A barátait, az ismerőseit, sőt annak az utcának a lakóit is kiirtották, ahol lakott. 1956-ban, a kommunista párt XX. kongresszusán, Nyikita Hruscsov egyenesen Sztálint vádolta meg, hogy az ő utasítására ölték meg Kirovot, mert annak népszerűségét veszélyesnek tartotta személyi hatalmára nézvést. A bizonyítékok ezúttal is hiányoztak, csupán az lett nyilvánvaló, hogy a merénylet egyedüli haszonélvezője Sztálin volt. Brezsnyevék idején szintén elrendeltek egy nyomozást: ezt úgy zárták le, hogy nem bizonyítható Sztálin személyes felelőssége a történtekért. Gorbacsov új vizsgálatot rendelt el, azonban ez is kizárólag a politikai közeggel foglalkozott, és nem tudta megállapítani még a gyilkos indítékait sem. Aztán vége lett a Szovjetuniónak, úgy tetszett, most már nem pártszervek vizsgálják az ügyet, amelynek gyászos következményeként több millió ember halt meg kivégzőosztagok előtt a börtönökben, hanem a Legfelsőbb Bíróság. Jelcinéket azonban nem érdekelték a bűnjelek, ugyanúgy, mint az elődöket. A bíróság állásfoglalása az volt, hogy ma már lehetetlen a pontos történések és a valódi bűnösök megállapítása.

Alekszej Pimanov, az ismert tévé-riporter nem nyugodott bele a kudarcba. Saját szakállára – kriminológusok bevonásával – új nyomozásba kezdett. Megvizsgáltatta Kirov megmaradt ruhadarabjait, a golyónyomokat a ruházaton, sőt még az áldozat múzeumban őrzött jégeralsónadrágját is. Egyeztette a nyomozati iratokban szereplő időpontokat, megtudta, hogy milyen volt Kirov családi élete. Nem foglalkozott a kor politikai eseményeivel, nem elemezte Sztálin és Kirov viszonyát. Úgy tett, mint egy egyszerű rendőr tett volna a lehető leghétköznapibb ügyekben. Mert hogy rendőrök hét évtizede nem vizsgálták ezt a gyilkosságot. Mindenki tudta előre, hogy ki a felelős, ki a felbújtó. Pimanov nem tart igényt arra, hogy ő az igazság egyedüli letéteményese. Ő mindössze néhány tényt tárt a nyilvánosság elé, amely erősen megkérdőjelezi eddigi ismereteinket. Tehát arról van szó, hogy nem Trockij, nem Sztálin, hanem a féltékenység okozta Kirov vesztét.

Pimanov szerint 1934. december elsején Kirovnak a Szmolnij (a leningrádi pártközpont) egyik félreeső szobájában szerelmi légyottja volt. Egy lett nő már több esztendeje a szeretője, hiszen nálánál hét évvel idősebb felesége (Kirov 48 éves életerős férfi, aki egyébként is a női nem kedvelőjének hírében állt) hosszabb ideje szanatóriumban él. A bensőséges együttlétet a nő férje, a gyilkos zavarta meg, aki felhasználta, hogy Kirov testőre – nyilván főnöke utasítására – távolabb tartózkodott. A bírósági orvos szakértő pedig most azt állapította meg a gyilkos golyó behatolási szögéből, hogy Kirovot hátulról és fekvő helyzetben érte a találat, a hetven éve mosatlanul, múzeumi tárgyként őrzött alsónadrágján pedig spermanyomok mutathatók ki. A szerelmi drámáról természetesen azonnal tájékoztatták Sztálint. A vezér nyomban Leningrádba utazott. Részint azért, hogy eltüntesse azokat a nyomokat, amelyek – a bolsevik dogmák szerint – árnyékot vethettek Kirov erkölcseire. Persze, Sztálin pontosan tudta, hogy nemcsak Kirov, hanem a párt legfelsőbb vezetéséből többen nem éppen hűséges házastársak, sőt ezt önmagáról sem mondhatta volna el. Ám még sem méltó dolog, ha egy olyan személyiség, mint Kirov ennyire méltatlan körülmények között távozik a másvilágra... Egy bolsevik az árulókkal vívott harc közepette áldozza fel az életét. ĺgy döntött Sztálin. Ezért legelőbb a kellemetlen tanúkat némította el. Nyomtalanul tűnt el, a többi között, Marija Draule, Kirov szeretője, valamint két kiskorú gyermeke, az egyiknek a keresztneve Marx volt, a másiké Lenin, ahogyan ez ekkortájt szokásos volt, noha ők aztán semmit nem tudhattak. Megölték a biztonsági embert, aki viszont tudhatta, hogy Kirov a gyilkosság idején mivel foglalkozott.

Sztálin azonnal felismerte azt a lehetőséget, hogy elérkezett a várva várt pillanat, amikor leszámolhat valódi és vélt ellenfeleivel. Hiszen ő volt az, aki tudta, hogy az általa a „győztesek kongresszusának” minősített legfelsőbb pártfórumon, 1934 februárjában a titkos szavazáskor leadott 1225 szavazatból 292 ellene szólt, noha a hivatalos végeredmény szerint Sztálint egyhangúlag választották újra. Alig-alig maradtak életben azok közül, akik ennek a kongresszusnak a küldöttei voltak. A leszámolásra adott ürügyet Kirov elvtárs félrelépése. Egyébként valószínűsíthető, hogy Kirov akkor sem maradt volna életben, ha történetesen elmaradt az in flagranti. Roj Medvegyev orosz történész szerint, aki a sztálini kor legalaposabb ismerői közé tartozik, Kirov körül sok olyan középszintű pártvezető csoportosult, akik ugyancsak elégedetlenek lehettek Sztálin vezetési módszereivel. Persze, a kérdés nyitott marad: ha Kirovot nem ölik meg, ha ő kerül Sztálin helyére, akkor mi történhetett volna?

Érdekes ez ma még? Talán annyira, hogy újra megbizonyosodhassunk: a diktátorok nem válogatnak az eszközökben...