Még jól húzza a „száztagú”

Bizonyos értelemben kétségtelen fegyvertény, hogy a Magyar Koalíció Pártjának Elnöksége, úgymond, maga mögött tudja a párt Országos Tanácsát – belső használatú becenevén: a „száztagú cigányzenekart”. Legalábbis ez jött le arról színpadról, vagyis sajtótájékoztatóról, amelyen Csáky Pál a szombati OT-ülés rejtelmeibe vezette be nagyérdemű közönségét. Persze, ha egy pártelnök és elnöksége arra sem lenne képes, hogy a vidékről országos funkcióba, illetve kedvezményezett helyzetbe emelt emberek támogatását megszerezze, rögvest elmehetnének Kukutyinba zabot hegyezni… Egyébként nem egészen lehetett biztosra venni, hogy minden olyan nagyon szépnek, minden olyan nagyon jónak lesz ítélve a párt háza táján, mint ahogy azt az OT elégedettsége sugallja. Ezt maga Csáky is beismerte a sajtó emberei előtt közölvén, nagyobb „turbulenciára”, értsd, viharra számított. Arról persze taktikusan nem beszélt, miért prognosztizált nagyobb balhét, mint amilyen sikeredett. Ám nyilvánvalóan annak a múlt héten közzétett közvélemény-kutatásnak az eredményei kavarhattak be nála is az ülés előtt, amelyek szerint a szlovákiai magyar választók korántsem állnak olyan meggyőződéssel és egységesen a párt elnöksége mögött, mint a száztagú cigányzenekar, pardon, a párt Országos Tanácsa… Csáky tehát, ha hódító háborút nem is, kétségkívül játszmát, azaz csatát nyert. A szóban forgó jelképes hódító háborút azonban korántsem a saját személyzete – komornyikok, portások, ajtónállók, előtapsolók, sofőrök, pártsuszterek, a cigányzenekar, vagyis az Országos Tanács – kegyeiért kell vezetnie, hanem a szlovákiai magyar választókat kell meghódítania, jobban mondva, visszahódítania a pártnak. Ehhez szombaton stratégiai lépésként két legyet is ütött egy csapásra. Könnyedén kifogva a szelet a párton belüli valós és vélt riválisai, ellenfelei vitorlájából. Egyrészt úgy, hogy éppen csak fölvillantotta egy esetleges boszorkányüldözés lehetőségét – némely beszervezett szónokok az inkriminált felmérés megrendelőit kutatták, és a párt elleni összeesküvést sejtetve megkérdőjelezték annak eredményeit –, másrészt ügyesen indulatmentes mederben tartotta a hosszadalmas vitát. Ekként lett a sok beszédnek olyan sok az alja, hogy úgy belesüllyedtek még a legelszántabb Csáky-riválisok is, mint valaha a csallóközi kukkók az ingoványba… Bár igazándiból semmilyen komolynak tartható riválisi megnyilvánulást sem lehetett regisztrálni a tanácskozáson. Annál is kevésbé, mivel Bugár Béla az egyik legnagyobb lehetséges rivális – nem mellékesen a szlovákiai magyar „gyalogmagyarok” örökös bálványa –, nyilván gyermekkori szocializáltságának okán, tulajdonképpen hűségesen végigministrálta a Csákyék által celebrált szombati izét is... Magyarán, hallgatott és mosolygott, mint a telihold, s azóta is hűségnyilatkozatokat tesz a párt mellett: nehogy már megbomoljon a mindenek fölötti egység. Amely viszont régen nem más, csak olcsó mítosz, azaz puszta önámítás… Nem beszélve a szlovákiai magyar választók MKP iránti feltétlen hűségére és egységére vonatkoztatott ugyanilyen nevetséges önámításról. Amelynek következményei minden bizonnyal csak a legközelebbi valós megmérettetés, legelőbb az EU-parlamenti választások során lesznek majd kézzelfoghatóak. Sokkal inkább, mint az egy húron pendülő „száztagú” által oly manipulatívnak minősített Focus-közvélemény-kutatás…