Mečiar meg a Csemadok

Figuráznak az elnökjelölt urak.

Figuráznak az elnökjelölt urak. Szlovákiában, ebben a soknemzetiségű, multikultúrájú közép-európai Svájcban (melynek alkotmánya ezt a tényt természetesen szemérmesen tagadja), az egyik legnagyobb etnikum egyik fele éppen éhen halasztása ellen tiltakozik, egyelőre civilizált eszközökkel, míg a másik – szerencsére kisebbik – fele nem éppen civilizált eszközökkel a tettek mezejére lépett, és megvalósítani szándékozik a szocializmust: mindenki a szükséglete szerint részesüljön a javakból. (Ha tetszik emlékezni még a régi jelszóra.) Egyszóval, dúl a folklór, vágják haza a diákokat, a betegeket meg az összes lehetséges nyomorult embercsoportot és réteget, melyek a jéghegynek csak a 9/10-ét alkotják, de szerencsére a víz alatt vannak, tehát már nem kell őket víz alá nyomni. Egyszóval minden szép, minden jó, az urak meg, mintha mi sem történne, kilincselnek. Rossz nyelvek szerint egyébként az egész romacirkuszt a mostani elnök ellenlábasai agyalták ki: ha Schuster a hadsereg főparancsnokaként ráküldi a hadsereget a cigányokra, azért áztatható el, ha nem küldi rájuk, azért. De ebből természetesen egy jottányi sem igaz, intrikus emberek agyszüleménye az egész.

Az azonban nem kitaláció, amit Vladimír Mečiar követett el – igaz, rajta kívül még hárman. Mečiar ugyanis úgy gondolta, jó lesz neki minden szavazat, tehát gondolt egy merészet, és felkereste a Csemadokot. Amely köztudottan a szlovákiai magyarok kulturális és közművelődési szervezete. Amely intézmény mellesleg 1996-tól nem kap állami támogatást. Nem nehéz visszalapozni a rövid szlovák államiság történetében, hogy megtudjuk, ki is volt kormányon 1996-ban. Nem titok: Vladimír Mečiar. Úgy a kormányzási ciklus félidejében tartott a Mozgalom, amikor úgy döntött, hogy lassú elhalálozásra ítéli a Csemadokot. Amely ugyan túlélte ezt is, mint mindent az elmúlt ötvenöt év alatt, ám ez sem Vladimír Mečiaron múlott.

Mármost Mečiarnak vagy valóban baj van az emlékezetével, vagy pedig nincs bőr a pofáján, és teljesen hülyének nézi a Csemadok vezetését, rajta keresztül az ötvenhatezres tagságot, azok családtagjai által pedig a szlovákiai magyarokat. A dolog persze nem veszélyes, hiszen minden üzlethez két fél kell. A Csemadok természetesen észnél van, és nem azért hadakozott annak idején az alternatív oktatás ellen, hogy most olyan embereket támogasson, akik a kiötlői voltak. Ennél már csak az lenne viccesebb, ha például Ján Slota is indulna az elnökválasztáson, és felkérné a romákat, hogy szavazzanak rá, mert ő nagyon szereti őket. Még Kaníknál is jobban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?