Májusban a bőr illata

Jött a jól kiglancolt osztrák slágerénekes, Udo Jürgens, és mit ad a szerkesztés, összehozták őt egy tévéműsorban a nemes egyszerűségével mindig elegáns Koncz Zsuzsával, akit már akkor sem lehetett beilleszteni az Almát eszem, ropog a fogam alatt típusú dalokat elharsogó bukóénekesek (feljöttek és pár dal után lebuktak) széles táborába. A műsorban mindketten legújabb lemezüket mutatták be. A műsorvezető a két énekes közti azonosságokra akart rámutatni, egyebek között egy olyan kérdéssel, hogy melyikük lemezén hányszor szerepel a szerelem szó. Az osztrák sztárénekes korongján nyolcvanvalahányszor, Koncz Zsuzsáén háromszor. Na, nem azért, mert a szerelem nyugati specialitás, imperialista kiváltság, a rothadó kapitalizmus terméke volt, hanem mert Koncz Zsuzsa, miként annyi másról, a szerelemről sem frázisokban énekelt. Megtették azt mások...

A hatvanas években ugyanis, túl a trubadúrok meg a holdvilágnál szerenádozók korszakán, és azon a szellemi robbanáson vagy nyitáson, amelyik meghonosította a magyar nyelvű beatnótát vagy táncdalt, a szerelem lett a slágertéma, megkönnyítve a szívszerelmet valló ifjak dolgát. Elég volt kívánságműsorban – hétfőnként a Petőfin kettőtől ötig – küldeni egy dalt a kiválasztottnak, és tutira bejött a love. Választék pedig az ízlések és pofonok különbözőségéhez igazodva, volt bőven: „Mondjátok meg Máriának, szeretem, és ez a szerelem még most is lánggal ég...”, „Más ez a szerelem, más ez az ölelés, nem kell több idegen, kit eltakar a feledés...”, „Mindenkinek van egy álma, az enyém te lettél...”, „Nem jöhet soha más, nem érhet csalódás, te vagy az, aki kell, aki kell, maradj velem...”, „Ördögből angyal lehetnél, lehetnél, ha engem jobban szeretnél, szeretnél...” ĺgy lehetett újromantikusan szerelmet vallani. Ma rámenősebbek vagyunk, az érzések körüljárása helyett rögtön a lényegre, a ruha alá térünk, hiszen azonnal kivágjuk, hogy „szeretem a bőröd illatát...”, és már be is indul a szerelembuli. Hogyne indulna be, hiszen olyan jó májusban tizennyolc-húszévesnek lenni. Szeretni, szeretni és szeretni minden mennyiségben. Aztán ránk zúdul június, és akkor már nem olyan jó tizennyolc-húszévesnek lenni, mert jön a számla, és be kell fizetni a koleszdíjat meg a menzakosztot. Majd eltelik kilenc hónap, és már nem is biztos, hogy annyira jó tizennyolc-húszévesnek lenni. Hiszen elő kell teremteni a pénzt a babakocsira, a tápszerre, a betevőre és miegyebekre, s az nyaktörőbb dolog, mint májusban, a szerelem havában orgonaillattól bódultan utódot nemzeni. És már nem is szeretjük annyira egymás bőrének illatát. Sőt, naponta többször eldúdoljuk Terike dalát, hogy „mindenkinek van egy tévedése, jaj, nehogy te légy!...”