Magyarország, a csábító

A jelenlegi Magyarország sem nem vonzó, sem nem példakép az elcsatolt országrészek magyarsága számára. Magyarország Trianon óta szellemiségében és nemzettudatában devalválódott, s ez a hanyatlás felerősödött azáltal, hogy az ország élére minduntalan tehetségtelen, tudathasadásos, kishitű, megalkuvó, szolgalelkű emberek kerültek. Olyan dumamatyik, akik a felkészületlenségüket halandzsával álcázzák, akik egy időben azonosítják magukat Károlyi gróffal és Nagy Imrével, úgy hajolnak meg ötvenhat forradalma előtt, hogy suttyomban felvirágozzák Kádár János sírját. Ebben a skizofrén téridőben ténfereg ma is Magyarország lakossága. Azon Magyarországé, amelyet sokan nem átallnak ma is anyaországként emlegetni, miközben ez az „anyaország” az internacionalizmus bűvöletében alapszerződésekben rögzíti az elcsatolt nemzetrészek végleges internálását. Ennek a földrajzi képződménynek a lakossága dönt arról, hogy az egykori magyar állampolgárok gyerekei és unokái egyéni kérelem alapján folyamodhatnak-e magyar állampolgárságért. Ilyen felelősséget egy normális ország normális vezetése soha nem tukmálna rá a polgáraira, nem alázná meg őket a járatlanság eredendő felelősségével, nem riogatna sunyin, hanem cselekedne. Cselekedhetne, ha lenne rögzített nemzeti programja, cselekedhetne, ha a magyar nemzetnek akár a virtuális egységesítését is komolyan gondolná, ami a mindenkori hatalom nemzettudatának, önbecsülésének, elkötelezett szándékának, őszinteségének a függvénye. Szánalomra méltó magának a népszavazás létrejöttének az anamnézise is: a választás lehetőségét ugyanis az a Magyarok Világszövetsége harcolta ki, amelyet a jelenlegi magyarországi hatalom minden gyakorlója szerint persona non grata.

Gondolkodhatnék és viselkedhetnék a kérdést illetően kívülállóként is, de nem vagyok az és nem vagyok álszent sem, tehát nagyon is fontos számomra a népszavazás eredménye. Fontos, mert végérvényes választ kapok arra, hogy Magyarország lakossága a magyar nemzet részének tekinti-e az ország határain kívül rekedt magyar tömegeket, vagy sem. Megerősödik-e a gének megmaradásának az illúziója, vagy pedig az „anyaország” lakosságától kap legitimitást minden utódállam a nyelvi asszimiláció brutális végrehajtására és befejezésére. A tét tehát jelentősnek mondható. Az én felfogásom szerint lényegesen nagyobb, mint a határon innen élő magyarság forintosított piaci értéke. Természetesen azt sem hallgatom el, hogy a határ menti gyepük mellett már kisebb nagyobb hordákba verődtünk, paripáink nyerge alatt puhítjuk a húst, kumiszt iszunk és vérszerződést kötöttünk arra, hogy kifosztjuk Magyarország kisnyugdíjasait. Kikönyököl sírjából a ha-tárokon kívül rekedt történelem, az, amelyet a közelmúlt és a mai Magyarország vezető ideológusai nagy szeretettel és megható következetességgel mosnak ki a nemzet emlékezetéből. December ötödikén kiderül, hogy a szellemi cenzorok mekkora hatékonysággal dolgoztak a rendszerváltozást megelőző, s az azt követő idő folyamán. December hatodikán pedig talán arra is választ kaphatunk, hogy milyen módszerekhez folyamodik majd a magyarországi hatalom gyakorlója annak érdekében, hogy kibúvót találjon a népakarat végrehajtása alól.