„Má megin” a hatalom!

Jönnek a választások „má megin”, mondaná az apám, ha élne még, szegény. A minap is biztosan felhívott volna kétségbeesve, fátyolos hangon, s megkérdezte volna, hogy mit akar már velünk ez a Fico-féle „vályúpárt”? Merthogy magyar himnuszunkat „izélgette” embere, egyik alelnöke, valami Dušan Čapkovič. Azt nyilatkozta a sajtónak, hogy azok a magyarok, akik az egyébként szent énekké nyilvánított himnuszt a misén az ajkukra veszik, azok biztos, hogy nem szeretik Szlovákiát, nem lojálisak hazájukhoz... Szinte hallom önmagamat, amint enyhe ingerültséggel annyit mondok az apámnak, hogy a Fico pártjának az alelnöke vagy ostoba, vagy egyszerűen nem tudja, hogy hol van észak... – Ne törődjél vele, apa! – üvöltenék föl végül. Tudván tudom persze, hogy ez a Čapkovič egyáltalán nem hülye, és nagyon is jól tudja, hol van észak... Egyszerűen egy olyan gátlástalan politikustípus megtestesítője ő, aki épp azért, mert nincsen érdemleges mondanivalója, nem válogathat az eszközökben a szavazathajhászás során. Eközben óhatatlanul olyan butaságok is kibuknak a száján, amilyenekért egy falusi söntésben minimum pofán öntik a delikvenst sörrel, civilizált politikai körökben, valahol Európában pedig meg szokták kérdezni, hogy kerül a csizma az asztalra. ĺgy állunk hát, fater...!

Van azonban ennek a nacionalizmust, a kölcsönös, valós vagy vélt sérelmeket ébresztgető és gerjesztő politizálási stílusnak egy másik olvasata is. Nevezetesen az, hogy a „másik oldalon”, esetünkben a Magyar Koalíció Pártja berkeiben is akadhat folt a Čapkovič-féle zsákra. Ha az MKP most készülő választási listájára a Dušan Čapkovičhoz hasonlatos vulgárpolitikusok is „betévednek”, akkor nekik, vagyis a Čapkovičoknak lesz nyert ügyük. Az lesz itt „má megin”, hogy a kétségbeesett választók egymás truccára éneklik majd a himnuszokat, míg az ellenőrizetlenül hagyott fiúk a hatalom bányájában a saját zsebükre dolgoznak.