Ma élet zengi be

Ha belegondolok, mi mindent megtettünk diákként, hogy megússzuk a feleltetést vagy a dolgozatírást, csak mosolygok magunkon. Nem kellett a szomszédba mennünk egy kis leleményességért. Bár sokszor épp azt használtuk ki, hogy iskolabusszal naponta ingáztunk a szomszédba. Akkoriban gyakori volt az áramkimaradás. A közeli kisvárosba jártunk iskolába, s mi, egy falubeliek néha összebeszéltünk, hogy elkerüljük a csoportos feleltetést. Sokszor jelentettük az óra elején, hogy nem tudtunk felkészülni a feladott tananyagból, mert előző este az egész faluban nem volt villany. S hogy a csúsztatás hihető legyen, pionír becsület szavunkat adtuk. A füllentésnek és pedagógusaink hiszékenységének köszönhetően olykor-olykor – mai szlenggel élve – sikerült is megszívatnunk őket.

A szövőnők azóta sok pamutot megettek – merthogy szöszölés közben ők úgy nyelik a pamutot, mint tanárember a krétaport –, ám gyermekcsínytevés-ügyben nincs új a nap alatt. A villanyáramhiány mint a dolgozatelhárítás eszköze, ma hamis bombariadó képében éli reneszánszát. Ennek tudatában viszont ellent kell mondanom az előző mondatom állításának, mert mégiscsak van új a nap alatt. Eldurvultak a csínytevések. Olyannyira, hogy olykor-olykor – és mind gyakrabban – hírük már a médiába is eljut, mivelhogy ezek az elmarasztalandó diáktettek inkább vétségek, sőt, esetenként bűncselekmények. Azon sem csodálkoznék, ha az oktatási intézményeket veszélyeztetett munkahelyeknek minősítenék. Hiszen külföldön volt már rá nem egy példa, hogy diákok fegyverrel támadnak tanáraikra, piszlicsáré okok miatt. Emellett erősödik az iskolai vandalizmus is, amelynek egyik kirívó példáját négy brüsszeli gimnazista követte el. Felgyújtották az iskolájukat. A tett önmagában észveszejtő. Hát még amivel tetézték: hogy ne lehessen gyorsan oltani a tüzet, kifújták az épületben fellelhető összes poroltó készüléket. Tettüket azzal indokolták, hogy torkig voltak tanáraikkal.

Iskolai incidensek idehaza is vannak. Hallottunk már arról, hogy a tanítvány olyan súlyosan bántalmazta tanárát, hogy az agyrázkódást szenvedett. Már-már úgy tűnt, az iskolákból kiszorult a testi fenyítés, de nem. Csak éppen a visszájára fordult. Annak idején minket, nebulókat próbáltak nyaklevesekkel, körmösökkel, tenyeresekkel tanulásra ösztönözni, ma a diákok esnek tanáraiknak. Az erőszakos bűncselekmények mellett a szellemi is felüti a fejét. A minap egy szakmunkástanulót füleltek le, aki bankót hamisított. Vehetjük ezt úgy is, ahogy Ady gondolta: vagyis hogy ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz. Ám félő, hogy ha ez így megy tovább, a derű hamar borúba fordul. S a bilincses iskolákban, amelyeket Ady emlegetett, valódi bilincsek fognak csörögni.