WASHINGTON POST
Az Amerikai Egyesült Államok befolyásos politikusai a mérvadónak számító napilap, a Washington Post szerint megegyeztek, hogy „Szlovénia és a három balti állam, vagyis Litvánia, Lett- és Észtország biztosan meghívót kap a prágai csúcson az Észak-atlanti Szövetségbe”.
KÜLFÖLDI LAPSZEMLE
WASHINGTON POST
Az Amerikai Egyesült Államok befolyásos politikusai a mérvadónak számító napilap, a Washington Post szerint megegyeztek, hogy „Szlovénia és a három balti állam, vagyis Litvánia, Lett- és Észtország biztosan meghívót kap a prágai csúcson az Észak-atlanti Szövetségbe”. A Washington Post Pozsony esélyeire is utal: „Az ötödik államot, Szlovákiát szintén meghívják, ha nem kerül újra hatalomra a korábbi autokrata kormányfő, Vladimír Mečiar”. A lap Vladimír Mečiar hazatérése napjára időzítette a helyzetértékelést. A HZDS elnöke több mint egy héten át tartózkodott az államokban, erről a külföldi hírügynökségek is beszámoltak. Megpróbálta kieszközölni, hogy több helyen fogadják és meghallgassák véleményét, miközben NATO-iránti elkötelezettségét hangsúlyozta. A kongresszusi tagoktól és az amerikai kormánykörökből azonban csak ugyanazt hallotta, amit a Washington Post írt: Mečiar elfogadhatatlan a NATO és Amerika számára, és nincs garancia arra, hogy megváltozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.